|
 |
 |
 |

Egyesülés, vagy széthullás - lengyel parasztpártok (2.rész)
|

Az 1946-ban, első kongresszusa idején 1,2 millió tagot tömörítő PSL szombati újjálakuló kongresszusán, amely ünnepi misével kezdődött, a párt a lengyel paraszti mozgalmak egyetlen jogos, törvényes utódjának kiáltotta ki magát. A katolikus egyház tanain alapuló ideológiai vonalat követve a mezőgazdaság teljes privatizálása mellett foglalt állást, úgy, hogy az iparban is csak a nyersanyagkitermelő, s a honvédelmi ágazatok maradhatnak állami tulajdonban. A szabad piacgazdaság mellett a PSL a parlamenti demokrácia, a pártok szabad versengése mellett áll ki, támogatja az erős köztársasági elnök intézményét, azzal, hogy a köztársasági elnököt nem a parlament két házának (mint most) hanem az egész nemzetnek kell népszavazás útján megválasztania. Külpolitikájában a párt a katonai és gazdasági blokkoktól mentes egységes Európa mellett foglal állást.+++
1989. november 12., vasárnap 16:51
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok:
" - Na ide figyeljenek, a hócipőm kezd tele lenni, hogy az egyesen néptánc van,a kettesen néptánc van. Elegem van egyszer s mindenkorra, viszont látásra, viszont hallásra, forduljanak föl...
- Beleznay Edit 49 éves rokkantnyugdíjas gyógyszerész vagyok a harmadik kategóriában, három éve. X. kerület, Gergely u. 116. Kérném nagyon a segítségüket, ha módjukban állna, hogy a budapesti KÖJÁL-nál hogy segitsenek, szeretnék dolgozni, valami élelmiszerellenőrzési területen. 662-812"
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|