|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, A munka világa, Szép Zoltán:
A vezetői tekintély lejáratása
"A vezetői tekintély lejáratása mindannyiunknak ártott - állítják a
jászberényi Aprítógépgyár műhelykollektívái, de bárki más, még olyan
is, aki a politika iránt közömbösséget mutat, így gondolkodik: a
vezetői tekintélyre vigyázni kellett volna, s nem felülről diktált
utasításokkal, hanem a vezetői munkakör fontosságának maradéktalan
elfogadtatásával.
Eltorzítása tehát a valóságnak - mégpedig súlyosan - az a
közkedvelt kitétel, hogy a vezetők tekintélye "csak úgy"
lejáratódott. Ez a személyes elemeket kívülrekesztő megfogalmazás a
társadalomfejlődés természetes velejárójaként igyekszik ezt a
szomorú állapotot érthetővé tenni - persze sikertelenül.
Nem a társadalomfejlődés járatta le a vezetőket, hanem éppen
ellenkezőleg: a társadalom fejlődésének mesterséges megakadályozása.
A káoszteremtés az értékteremtés álcájában zajlott. A tulajdonosok
elüldözésével bekövetkező helyzetet a munkástulajdon új időszakának
mondták az ideológusok. Ehelyett tulajdoni anarchia vette kezdetét."
|
|
|
|
|
|
|
Antall József beszéde -teljes (2.rész)
|
Elégedetten állapítom meg, hogy a rendszerváltozás súlyos nehézségével küzdő új demokráciák nem vallottak szégyent a közös európai erőfeszítésben. A tárgyalások folyamán megnyilvánult kompromisszumkészségük, józan helyzet- és érdekfelismerésük, európai felelősségérzetük. Ez lehetővé tette, hogy felülemelkedjenek azokon az ellentéteken, amelyek történelmükben gyökereznek és az előző rendszer évtizedei során még súlyosabbá váltak. A jövőre nézve bíztató ez a józanság és együttműködési készség. Ezek meggyőző érvként szólnak amellett, hogy a demokrácia megteremtése és a szabadság kivívása nem teremt szükségszerűen új nehézségeket a nemzetközi kapcsolatok területén.
Azoknak a céloknak a megvalósulása révén, amelyeket Magyarország a leszerelési tárgyalások során követett, illetve az ez év tavaszán a Szovjetunióval megkötött csapatkivonási megállapodással Magyarország rövidesen visszanyeri teljes szuverenitását. Ez az előfeltétele annak, hogy függetlenségünk teljes birtokában erősítsük kapcsolatainkat az európai integrációkkal.
Hazánk és az új kelet-közép-európai demokráciák előtt feladatként áll kapcsolataik és biztonságpolitikájuk újrafogalmazása. Az eddigi fejlemények azt bizonyítják, hogy nem szükségszerű az úgynevezett biztonsági vákuum létrejötte e térségben akkor sem, ha rövid időn belül - szándékainknak megfelelően - megszűnnek egyes, funkciójukat vesztett sokoldalú szervezetek, mint például a Varsói Szerződés. Magyarország már számos alkalommal kifejtette a Varsói Szerződéssel kapcsolatos álláspontját. Örömünkre szolgál, hogy a szerződés tagállamai között egyetértés van kialakulóban a katonai szervezet megszüntetéséről. Bízunk abban, hogy az európai biztonsági folyamatban 1992 tavaszáig létrejönnek a feltételek a Varsói Szerződés felszámolására.
Elnök Úr
Magyarország számára az Európába visszavezető út első nagy állomása az volt, amikor hazánk két héttel ezelőtt az Európa Tanács tagja lett. A belépéssel felgyorsult beilleszkedésünk az európai politikai, társadalmi és jogi normák rendszerébe. E normák közvetlenül hatnak a magyar társadalom életének számos területére, beleértve a gazdaságot, a kultúrát, az egészségügyet, a környezetvédelmet, továbbá az emberi jogok védelmét. (folyt.)
1990. november 20., kedd 15:17
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|