|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, A munka világa, Szép Zoltán:
A vezetői tekintély lejáratása
"A vezetői tekintély lejáratása mindannyiunknak ártott - állítják a
jászberényi Aprítógépgyár műhelykollektívái, de bárki más, még olyan
is, aki a politika iránt közömbösséget mutat, így gondolkodik: a
vezetői tekintélyre vigyázni kellett volna, s nem felülről diktált
utasításokkal, hanem a vezetői munkakör fontosságának maradéktalan
elfogadtatásával.
Eltorzítása tehát a valóságnak - mégpedig súlyosan - az a
közkedvelt kitétel, hogy a vezetők tekintélye "csak úgy"
lejáratódott. Ez a személyes elemeket kívülrekesztő megfogalmazás a
társadalomfejlődés természetes velejárójaként igyekszik ezt a
szomorú állapotot érthetővé tenni - persze sikertelenül.
Nem a társadalomfejlődés járatta le a vezetőket, hanem éppen
ellenkezőleg: a társadalom fejlődésének mesterséges megakadályozása.
A káoszteremtés az értékteremtés álcájában zajlott. A tulajdonosok
elüldözésével bekövetkező helyzetet a munkástulajdon új időszakának
mondták az ideológusok. Ehelyett tulajdoni anarchia vette kezdetét."
|
|
|
|
|
|
|
- Kitüntetések - 1. folyt.
|
Tisztelet tehát Csoóri Sándornak, Konrád Györgynek, Mészöly Miklósnak. De nem a Kossuth-díjért, hanem egész életművükért, a nehéz évtizedekben is mindvégig tiszta, emberi és erkölcsi magatartásukért. Példamutatásukon még a Kossuth-díj sem ronthat. És a közvélemény eléggé bölcs ahhoz, hogy ne tekintse nevük mellett szégyenfoltnak e bizony sajnos lejáratott díj emlegetését. Hiszen végül is a sok, máris névtelenségbe süllyedt pártszerző mellett mégiscsak ott voltak a sorban olyanok, mint Déry Tibor, Illyés Gyula, Németh László, Veöres Sándor.
De azért valami mégsem stimmel ebben az egészben. És nemcsak az, hogy ezek az írók nem a mostani hatalom emberei, díjazásukat - ha kell ilyen egyáltalán - a szabad választások utáni hatalomnak illett volna átengedni. Ezek a díjak a letűnőben lévő hatalom lelkiismeretének kellettek igazán. A legelegánsabb az lett volna, ha elvállalják: nem adunk díjat, mert nem tudunk kinek adni. Akiknek szeretnénk, azokat nem érdemeljük meg, akiket pedig megérdemelnénk, azokat szégyelljük - ez lett volna az igazán korrekt.
De hát nem tudták megállni, hogy ne adjanak azoknak, akiknek a szép tiszta nevét pedig ez a hatalom - az előző folyamatos jogutódja - bizony nem érdemli meg. És különben is: van valami visszás abban, hogy az az állam, amely mindenhová elérő kezével annyi mindent elvett az országtól és polgáraitól, anyagi javakat és erkölcsi értékeket egyaránt, az díjakkal - és a tetejébe még: rangsorolt díjakkal, mintha ő döntené el ki a legjobb, ki az utána következő legjobb -, ezekkel megsímogatja művészei és tudósai őszülő fejét. (folyt.)
1990. március 13., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|