|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ Gál Zoltán leváltását követeli (2. rész)
|
Végezetül az ÁNH képviselői hangsúlyozták: az általuk kidolgozott rendszer lehetővé tette volna, hogy a választási eredmények a törvényben előírt 24 órán belül nyilvánosságra kerüljenek.
Kérdésekre válaszolva elmondták: a BM és az ÁNH által januárban aláírt megállapodás alapján az Állami Népességnyilvántartó Hivatal 73 millió forintot kért volna a szavazatok összesítéséért. A rendszer eddigi kifejlesztéséért 30-33 millió forintot igényelnek majd.
Kis János, az SZDSZ megbízott elnöke kifejtette: a szabad demokraták nem bíznak abban, hogy Gál Zoltán belügyminisztériumi államtitkár, a tárca megbízott vezetője irányításával a BM szakapparátusa elfogulatlanul és pártatlanul oldja majd meg a szavazatok összesítését. Annál is inkább, mert véleményük szerint Gál Zoltánt felelősség terheli a novemberi népszavazás idején a BM Választási Irodája részéről elrendelt ,,tájékoztatási blokádért,,. Másrészt Gál Zoltán az MSZP jelöltjeként indul a választásokon. Az SZDSZ ezt nyilvánvaló összeférhetetlenségnek minősíti, ezért követeli, hogy Németh Miklós miniszterelnök mentse fel Gál Zoltánt tisztségéből, és adja vissza a választási információk továbbításának jogát az ÁNH-nak.
Haraszti Miklós a továbbiakban a magyar Watergate-ügyről szólva úgy vélekedett: a Kámán József-féle katonai ügyészi vizsgálat eredménye eltusolja a belső biztonsági szolgálat illegális tevékenységéért, valamint az iratmegsemmisítésekért viselt felelősséget. Elfogadhatatlannak minősítette, hogy a felelősök csupán politikai megrovásban részesültek. Elmondta: az SZDSZ a választások után kezdeményezni fogja a büntetőeljárást Pallagi Ferenc, az állambiztonsági szolgálat volt vezetője és Horváth József volt belügyi csoportfőnök ellen, hivatali visszaélés miatt, továbbá Horváth István exbelügyminiszter ellen hivatali bűnpártolás miatt. Az SZDSZ ugyancsak szükségesnek tartja, hogy tisztázzák magukat azok az MSZP-vezetők és kormánytagok, akikről bebizonyosodik, hogy törvényellenes információkat rendeltek vagy fogadtak el.
A szabad demokraták követelik továbbá, hogy szüntessék be az ügyészségi vizsgálatot az alkotmányellenes tevékenységet felfedő Bajcsi István főhadnagy, valamint a Beszélő és a 168 óra szerkesztősége ellen. (MTI)
1990. március 1., csütörtök 19:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|