|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
|
|
|
|
|
NDK - párt vezető szerepe, Stefan Heym
|
Berlin, 1989. november 23. csütörtök (dpa/ADN/Reuter) - A szocializmusnak az NDK-ban kibontakozott mély politikai válsága egyértelművé teszi, hogy a Német Szocialista Egységpárt által követett modell végsősoron tarthatatlan. Éppen ezért jogosnak kell elismerni azt a követelést, hogy az NSZEP mondjon le az alkotmány által garantált vezető szerepéről. Ezt Wolfgang Herbert, az NSZEP KB politikai Bizottságának tagja jelentette ki szerdán, a központi bizottság épületében rendezett nyilvános vitafórumon.
- Jóllehet, a Német Szocialista Egységpárt továbbra is a szocializmust tekinti politikai céljának, mind gyakorlati, mind elméleti vonatkozásban változtatni kell a politikai rendszer eltorzult, dogmatikus modelljén. Itt lényegében a szocializmus és a demokrácia egymással szerves egységbe való ágyazásáról van szó - hangsúlyozta a vezető párt politikai bizottságának tagja. A fórum résztvevői a vitában követelték, hogy tárják fel az NDK mostani válságának okait, nevezzék meg a felelősőket és állítsák őket a nyilvánosság színe elé. Harminc éves tilalom után az NDK-ban is kiadták az 1953-as berlini felkelésről írt Heym-regényt. A ,,Június öt napja,, írását Stefan Heym 1959-ben fejezte be. A nyugaton oly népszerűvé vált művében a szovjet tankok által levert munkáslázadás négy napját pergeti le, megrázó képekben ecsetelve a hivatalos korrupció elleni felkelés eseményeit. Az NDK hatóságai azonnal betiltották a könyvet. Nyugaton először az NSZK-ban, 1974-ben adták ki Stefan Heym művét, egy kijuttatott példány alapján. Az NDK-ban szerdán a mű a Morgen kiadóhivatal gondozásában került a nagynyilvánosság elé. Hírek szerint a kioszkok és könyvüzletek előtt emberek százai állnak sorban a könyvért.+++
1989. november 23., csütörtök 07:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|