 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Európai Közösségek - NDK (2.rész)
|

Az Európai Közösségek és a KGST-országok közös nyilatkozatának tavaly júliusban történt aláírása után a közösség és az NDK között is létrejöttek a diplomáciai kapcsolatok és puhatolózó megbeszélések kezdődtek egy kétoldalú megállapodásról. A közösség általános tárgyalási gyakorlata szerint a puhatolózó megbeszélések célja kidolgozni azt a hivatalos felhatalmazást, amelyet a bizottság előterjesztése alapján a Miniszteri Tanács ad meg a tárgyalóküldöttségnek - ez már lényegében meghatározza, mit tartalmaz majd a szerződés. Tavaly július óta Magyarországgal, Csehszlovákiával és Lengyelországgal kötött a közösség megállapodásokat. A közösség külügyminisztereinek november 6-iki ülésén úgy döntöttek, hogy folytatni kell a puhatolózó, előkészítő megbeszéléseket az NDK-val. Ez módot nyújthat arra, hogy az új helyzetnek megfelelően alakítsák ki a tárgyalási felhatalmazást. A belga hírügynökség által idézett közösségi források szerint a közösségi biztosok úgy vélekedtek, hogy amennyiben az NDK teljesíti a reformokra és demokratizálásra vonatkozó ígéreteit, erősíteni kell vele a társulási kapcsolatokat (ez értelemszerűen az NSZK-n keresztül megvalósuló lehetőségekre utal). Ilyen közeledést javasolhat a közösség Magyarországnak, Lengyelországnak és az EFTA-országoknak is. Arról, hogy milyen formában valósulhat meg a közösség és az EFTA - az Európai Szabadkereskedelmi Társulás - együttműködése, december 19-ikén külügyminiszteri szintű találkozót rendeznek a két szervezet között. +++
1989. november 12., vasárnap 12:35
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|