|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
|
|
|
|
|
Londont aggasztja a ,német kérdés, homloktérbe kerülése (2.rész)
|
Ebben a tekintetben sincs teljes egyetértés brit vezető körökben. A kormánypárt ,,euro-barát,, szárnyának nézeteit tükrözte Sir Leon Brittan brüsszeli brit főmegbízott kedden elhangzott nem hivatalos londoni beszéde, amelyben - kormánya hivatalos álláspontjával szembehelyezkedve - az európai pénzrendszerhez való ,,néhány hónapon belüli,, brit csatlakozást sürgette és szorgalmazta Kelet-Németországnak az NSZK ,,kiterjesztett területeként,, történő befogadását az Európai Közösségbe. Hella Pick, a The Guardian diplomáciai főmunkatársa csütörtökön közölt elemzését így vezeti be: ,,Már azelőtt is, hogy Kelet-Németország kezdett kicsúszni a kommunisták vasszorításából, a csaknem bénult NATO-kormányok nem tudtak lépést tartani a Lengyelországban és Magyarországon kibontakozó változások gyorsaságával, s tétován tapogatózva próbáltak értelmes választ kidolgozni a háború utáni európai rend szétmállására.,, ,,Most pedig, hogy a ,német kérdés, nagy talánya homloktérbe került, egyfajta fogd-ahol-éred kezd kialakulni: a nyugati politikai döntéshozók kétségbesetten próbálják elkerülni, hogy a Keleten végbemenő kiszámíthatatlan események hajszolják őket, miközben egy új szerkezeti váz körvonalait próbálják felvázolni Európa számára. Hallgatólagosan mindenki egyetért abban, hogy a német újraegyesítés kérdése alkotja a magvát annak dilemmának, amellyel a Nyugat most szembekerült. Ha ugyanis a Kelet és a Nyugat között húzódó német törésvonal eltűnik, vajon hol húzzák meg a választóvonalat és mi történjék a jelenlegi katonai felállással Európában?,, - írja a The Guardian elemzője. Hella Pick végül rámutat, hogy Nyugaton nagyobb a vonakodás, mint Keleten a háború utáni világ útjelzőinek lebontására.+++
1989. november 9., csütörtök 17:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|