|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
|
|
|
|
|
Önálló lengyel, magyar kezdeményezések a VSZ-ben
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1989. november 9. csütörtök (MTI-tud) - Lengyelország egyoldalúan 45 százalékkal csökkenti fegyveres erőit: feloszlat 4 hadosztályt, további kettő létszámát pedig 90 százalékkal csökkenti. Amerikai kormánytiszviselőkre hivatkozva erről számolt be csütörtökön a The Wall Street Journal.
Ugyanezen források szerint Magyarország is önálló kezdeményezéseket tesz a fegyverzetkorlátozásban. Így Genfben kétoldalú tárgyalásokat javasolt az Egyesült Államoknak a vegyi fegyverek felszámolásának kérdésében s a javaslatot Washington el fogja fogadni. (A genfi leszerelési bizottságban 40 ország tanácskozik többek között a vegyi fegyverekről). A Bécsben, a hagyományos haderők csökkentéséről folyó tárgyalásokon a magyar küldöttség nyíltan azon fáradozik, hogy a jövendő szerződés értelmében valamennyi szovjet csapatot és fegyverzetet kivonják az országból. A lengyelek célja ugyanott, hogy országukban a szovjet katonai jelenlétet korlátozzák, de az nem szűnne meg teljesen. Az amerikai illetékesek szerint a korábbi egységes álláspontok eltűnése a Varsói Szerződésben örvendetes, ugyanakkor elnyújthatja a különböző tárgyalásokat. Egyébként mind Bécsben, mind Genfben, a hadászati fegyverekre vonatkozó szovjet-amerikai, illetve a vegyi fegyverkészletek felszámolásáról folyó nemzetközi tárgyalásokon van haladás. Még nyitott kérdés azonban, megszülethet-e bármelyik megállapodás George Bush és Mihail Gorbacsov nyár eleji csúcstalálkozója idejére.+++
1989. november 9., csütörtök 17:20
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|