|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
|
|
|
|
|
- Nyugati tőke Magyarországon - 1. folyt.
|
Ugyanez a lap egy másik rövid beszámolóban megállapítja, hogy a vezető magyar közgazdászok diagnózisa szerint az ország gazdasági élete tudathasadásban szenved. Az export fele a nyugati piacokon próbál versenyre kelni és dollárban köt üzleteket, a másik fele pedig cserekereskedelmet bonyolít le a keleti országokkal a KGST nevetséges valutájában: az átváltható rubelben. A reformerek szerint a KGST-vel való forgalom azonban malomkő az ország nyakában, mert az exportőrök erre kormányszubvenciót várnak az államtól, és olyan rossz minőségű árukat gyártanak, amelyeket nem lehet eladni a nyugati piacokon. Hogy lehet ebből a dilemmából kilábalni? Richter Sándor tavaly azt javasolta, hogy hagyjanak fel a rubelért folyó kivitellel, és térjenek át egészen a dollárt hozó exportra. Ezt tavaly még lehurrogták, de ma már Nyers Rezső és társai is kezdenek komolyan foglalkozni a gondolattal. Meglepő módon a Szovjetuniónak is tetszik az elgondolás. Már panaszkodtak is a szovjet hivatalosok, hogy Magyarország túl lassan készül fel az 1991 utáni dollár-külkereskedelemre. A magyar-szovjet külkereskedelmi forgalom 10 százaléka máris dollárban folyik. De Magyarország túlságosan nagy adósságot halmozna fel eleinte a Szovjetunióval szemben, mert az olaj, a gáz és más nyersanyag behozatala a Szovjetunióból származik. Hosszú lejáratra azonban nagyon jól kifizetődne a dolog, csak a kezdeti visszaesést kellene valahogy áthidalni. De a magyarok igen nagy meglepetésére az oroszok maguk helyeztek kilátásba segítséget ehhez -, nyilván azért, mert ők maguk is szívesebben kereskednének dollárban, mint rubelben - fejezi be cikkét az Economist. +++
1989. október 27., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|