|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
|
|
|
|
|
- Válasz hallgatóknak - 1. folyt.
|
A százezer aláírást azóta kétszázezernél is többet, a Szabad Demokraták Szövetsége gyűjtötte egybe azzal a céllal, hogy az országgyűlés népszavazást rendeljen el a többi között a köztársasági elnöki intézményről és az elnökválasztás időpontjáról. A téma múltheti adásunkban is felmerült. A hallgatók fórumában múlt héten szó volt arról, hogy ki milyen köztársasági elnököt támogat, vagy nem támogat. Én úgy hallottam, hogy az is elhangzott a rádióban, hogy a SZER azt hiszem nem támogathat senkit, viszont azt javasolja, hogy elmenni a választásra mindenképpen nagyon fontos. Tartok tőle, hogy valamiféle félreértésről, vagy két dolog összetévesztéséről lehet szó ha csak nem én hallottam félre az egészet, mert a vétel azért még mindig gyakran rossz. - Nem tudom, hogy-e a vétel volt rossz vagy én fejeztem ki magam meglehetősen pongyolán. De azt mondtam, hogy minden választásnál a legfontosabbnak azt tartom, tisztességesen folytassák le és, hogy minél többen elmenjenek szavazni. Nem fűztem hozzá, mert azt hittem közismerten az lenne a legtisztességesebb, amit levélírónk így fogalmaz meg: " Előbb legyen köztársaság és aztán köztársasági elnök, vagyis legyenek meg előbb a parlamenti választások és ha már lesz valódi demokratikusan választott parlament, akkor lehet köztársasági elnököt is választani." - Újabb levélidézet: "A Magyar Nemzet napilap folyó hó 7-ik számában Bakonyi Rezső polgártárs igyekszik megvédeni az MSZMP és annak elődje az MKP 50-60 milliárd forintra tehető vagyonát azon állítással, hogy ezt az összeget havi 30-40 forint átlag tagdíjjal 600-700 ezer párttag 44 év alatt adta össze és így az kamatos kamattal kialakíthatta ezt a vagyont." (folyt.)
1989. október 21., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|