|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP-kongresszus - brit sajtó (2.rész)
|
John Lloyd, a Financial Times főmunkatársa (a Munkáspárthoz közelálló New Statesman című hetilap volt főszerkesztője) budapesti jelentésében felhívja a figyelmet arra, hogy az MSZMP keményvonalasai máris arról beszélnek, hogy a reformszárny ,,választási csalással,, hozta be a neki megfelelő küldötteket a kongresszusra. Karacs Imre a The Independent hasábjain szintén azt emeli ki, hogy az MSZMP ,,két legkonzervatívabb frakciója, a marxista egységplatform és Berecz János egységplatformja nyílt kihívást intézett a párt reformista vezetéséhez,,. A The Times tudósítója szerint ,,a kongresszus célja az egymással hadakozó reformisták és a keményvonalas frakciók kibékítése. Ám, amint összegyűlt a több mint 1200 küldött, hogy tizenegy különböző programtervezetet megvitasson, nyilvánvalóvá lett, hogy mindkét szárny a kongresszus fóruma elé viszi a vitát, és nem hajlandó közfogyasztásra szánt látszatkompromisszumra és látszategységre.,, ,,Kun Béla pártja,, című vezércikkében a The Times visszatekint a magyar kommunista pártmozgalom múltjára, az 1956. után ,,nem csupán a pártnomenklatúra köreiben kialakult kifejezetten burzsoá atmoszférára,,, majd megállapítja: ,,Minden előjel arra mutat, hogy a szabad és demokratikus választások mellett már elkötelezett párt újrafogalmazza a szociáldemokráciát a kongresszuson.,, Kifejti, hogy a ,,sztálinista hit maroknyi védelmezőjét a feledés homályába fogják parancsolni a választásokon.,, Mint írja, ,,az új párt nem marxista-leninista politikával lép fel,,. A The Guardian tudósítója szerint az MSZMP ,,ezen a hétvégén az egymással hadakozó frakciókra való széthullás szakadékának szélére került,,. +++
1989. október 6., péntek 11:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|