|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
|
|
|
|
|
Négy alföldi megye kongresszusi küldötteinek tanácskozása (1. rész)
|
1989. szeptember 27., szerda - Tanácskozást tartottak szerdán Békéscsabán Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Szolnok megye MSZMP-kongresszusi küldöttei. A vita a párt jellegével, jövőbeni sorsával, vezetésével kapcsolatos kérdések körül összpontosult. Jelen volt az eszmecserén és rövid előadást tartott Vastagh Pál, az MSZMP Politikai Intéző Bizottságának tagja és Fejti György, a Központi Bizottság titkára is.
Vastagh Pál, többek között, a kongresszusi küldöttválasztás adatait, tapasztalatait ismertette. Elmondta, hogy az MSZMP történetében a mostanihoz hasonló felelősséggel és aktivitással még soha nem választottak kongresszusi küldötteket, s ezt közvetlen összefüggésbe hozta a kongresszus előtt álló óriási feladatokkal. Rámutatott arra is, hogy a megválasztott küldöttek döntő többsége még nem vett részt semmilyen országos pártfórum munkájában. Ez, véleménye szerint, garanciája lehet az MSZMP megújulásának. Ebbe az irányba mutat az is, hogy a küldöttek többsége 35-50 éves, tehát ahhoz a generációhoz tartozik, amely nem okolható a múltbéli hibákért, de ugyanakkor még hosszú ideig aktívan részt vehet a politikában. Fejti György, a regionális tanácskozások vitáira utalva, s a kongresszus esélyeit latolgatva többek között arról beszélt, hogy amennyiben a kongresszus a párton és a társadalmon belül jelenleg uralkodó állapotokat reprodukálja a munkájában, annak beláthatatlan következményei lehetnek. A tét - hangoztatta - óriási: fennáll az összeomlás veszélye is. A párt megújítása nem jelentheti a viták szőnyeg alá söprését, de az indulatok elszabadulását sem. Minden lényeges kérdésnek higgadt, tárgyilagos vitában kell tisztázódnia. Ha az MSZMP több pártra hullik szét - mondta a Központi Bizottság titkára -, aligha képzelhető el az új pártok közötti együttműködés, sokkal inkább az, hogy e pártok egymás esküdt ellenségei lesznek. Aki el akarja hagyni az MSZMP-t - menjen. De a szakadást kiprovokálni nem szabad. A párt jelenlegi vezetése, mondotta befejezésül, sajnos nem tudta betölteni integrációs funkcióját. Éppen ezért a megbízható pártvezetési konstrukció kimunkálása is, éppen ezért a kongresszus alapvető feladatai közé tartozik. (folyt.köv)
1989. szeptember 27., szerda 19:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|