|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
|
|
|
|
|
NDK-összeállítás az ,,emberkereskedelemről,, (2.rész)
|
Egy brandenburgi levélíró szavai szerint ,,rettenetes, ahogyan az NSZK az emberi sorsokkal és a nemzetközi joggal bánik. Ez újfent bizonyítja, hogy az NSZK imperialistái semmilyen eszköztől nem riadnak vissza az NDK-ban épülő szocializmus aláásása érdekében. Mindebből csakis egy következtetés vonható le: még inkább fokozni kell a harcot az NDK erősítéséért, energikus elutasításban részesítve a hidegháború bajnokait,,. Címoldalán, külön vastagbetűs címmel megfejelve adja hírül a Neues Deutschland, miként kábítottak el Budapesten nyugatnémet lélekkufárok egy hazáját elhagyni nem kívánó NDK-polgárt. A ,,Hidegvérű hivatásos emberkereskedők karmaiban - bankókkal jutalmazott lelkiismeretlen felhajtók,, alcímet viselő tudósítás interjúalanya, egy 39 éves berlini szakács (,,tagja az NSZEP-nek, boldog házasságban él, három gyermeke van,,) elmondja: A Nyugati pályaudvaron szólította meg egy lipcsei akcentussal beszélő fiatalember, azt ígérve neki, hogy megmutatja a város főbb nevezetességeit. Előbb azonban fölmentek egy bérházba, ahol a magyar háziasszony ,,kávéval, majd mentolos cigarettával kínált meg. Utóbbinak valahogy furcsa íze volt. Néhány perc múlva kezdtek leragadni a szemeim, érzékszerveim felmondták a szolgálatot. Egy autóbuszban tértem később magamhoz.,, Öntudatának elvesztését Hartmut Fernworn azzal magyarázza, hogy ,,nyilvánvalóan kábítószert,, adtak be neki. ,,Mint most megtudtam, ez kedvelt módszere a nyugati titkosszolgólatoknak és cinkosaiknak.,, Arra a kérdésre, tehát őt nem csupán megkörnyékezték, hanem szabályosan elhurcolták, a szakács így felel: ,,Igen, emberrablók, bűnözők áldozatának érzem magamat,,. Fernworn a továbbiakban beszámol a bécsi NSZK-nagykövetségen szerzett tapasztalatairól, az érkező NDK-polgároknak kiosztott s jó előre kiállított nyugatnémet útlevelekről s arról, hogy felhajtója nyugatnémet bankóköteget kapott szolgálatainak jutalmául. Ő maga az első adandó alkalmat felhasználva kapcsolatba lépett a bécsi NDK-nagykövetséggel, ahol ,,bizalommal fogadták,,. Három nappal később már ismét otthon volt. Viszontagságait saját ostobaságával magyarázza: ,,Külföldön nem szabad hiszékenynek lenni, emiatt keveredtem bele a Bonn által Magyarországon jó előre előkészített toborzó kampányba... Saját bőrömön tapasztalhattam, miként zajlik az emberkereskedelem, hogyan zsilipelik át hazánk polgárait az NSZK-ba - ha kell, akaratuk ellenere, bűnös eszközökkel,,. +++
1989. szeptember 21., csütörtök 11:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|