|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP kongresszusa előtt regionális küldött-tanácskozásra készülnek Szekszárdon
|
1989. szeptember 19., kedd - ,,Fennáll a veszély, hogy az MSZMP kongresszusa hangos kisebbségi csoportok csataterévé válik. Ezzel szemben az a célunk, hogy elősegítsük a radikális reform mellett elkötelezett küldöttek többséggé szerveződését,, - mondta Jánosi György, az MSZMP Tolna megyei bizottságának első titkára kedden, szekszárdi sajtótájékoztatóján. A hétvégén regionális küldött-tanácskozást rendeznek a megyeszékhelyen, s a párt eddigi gyakorlatához képest rendhagyó politikai fórumra 5 megye - Baranya, Fejér, Somogy, Tolna és Zala - kongresszusi küldötteinek mintegy fele, körülbelül száz fő jelezte részvételi szándékát. A párt országos vezetői közül Pozsgay Imre, Vastagh Pál és Kovács Jenő kiván bekapcsolódni a szeptember 23-án, szombaton reggel 9 órakor kezdődő tanácskozás munkájába.
A nézetek tisztázása és lehetséges egyeztetése jegyében a résztvevők 5 szekcióban vitatják meg a társadalom és az MSZMP reformjának sarkalatos kérdéseit. Így a demokratikus szocializmus mibenlétének meghatározására; a gazdaságpolitikai irányváltás módjának és céljainak megjelölésére; az elosztás témakörében az úgynevezett humán szféra fejlesztési lehetőségeinek felkutatására tesznek kísérletet a résztvevők. Emellett megvitatják az önkormányzat és az államigazgatás korszerűsítésének lehetséges módjait, s külön szekcióban tanácskoznak a párt új arculatáról, működési terepéről és módjáról, a kongresszus tervezett ügyrendjéről, valamint a vezető szervek megújításával kapcsolatos személyi kérdésekben is megpróbálnak közös álláspontra jutni. A tanácskozásnak - mint a szervezők elmondták - nem célja, hogy új platformot hozzon létre, de közérthető, az MSZMP-tagok csendes többsége által is elfogadható, a válságkezelésben rövid távon is eredményt ígérő elemekkel szeretnék kiegészíteni a kongresszus elvi dokumentumait. Nem titkolt szándék, hogy a vidék gondjai, problémái megfelelő hangsúllyal kerüljenek a kongresszus napirendjére. Épp ezért a viták írásba foglalt eredményét a szekszárdi tanácskozás szervezői elküldik azon megyékbe is, ahol hasonló regionális politikai fórumokat rendeznek a kongresszus előtt. Hosszabb távú célként ez alkalommal szeretnék megalapozni a tartós együttműködést az azonos vonzáskörzetbe tartozó megyék pártszervezetei között. (MTI)
1989. szeptember 19., kedd 19:22
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|