|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
|
|
|
|
|
Kádár búcsúztatása - visszhang 2.
|
Budapest, Varsó, 1989. július 14. péntek (MTI/AFP/AP/DPA) - A temetési szertartásról beszámolva az AFP hírügynökség több mint 100 ezerre tette a Mező Imre úti temetőben megjelentek számát. A francia hírügynökség megemlítette, hogy előzőleg számos nyugati diplomata, így Mark Palmer, az Egyesült Államok nagykövete is lerótta kegyeletét az MSZMP székházában felállított ravatalnál.
A hírszolgálati irodák idéztek a vezetők búcsúbeszédeiből. Grósz Károly főtitkár búcsúztatójából azt a megállapítást emelték ki, hogy Kádár halálával Magyarország történelmének jelentős korszaka zárult le. Nyers Rezsőtől, az MSZMP elnökétől azt idézték, hogy Kádár történelmi léptékű személyiség volt. A DPA nyugatnémet hírügynökség ismertette a pártelnök megállapításait a kettejük politikai és személyi kapcsolatáról. Straub F. Brunó, az Elnöki Tanács elnöke kijelentései közül az AP amerikai hírügynökség azt tartotta fontos megállapításnak, hogy Kádár olyan korban vált reformerré, amely a kövületek kora volt. Több nyugati hírügynökség is megemlítette, hogy a temetéssel egyidőben - mint a Reuter írta - ,,egy szélsőségesen antikommunista csoport,,, az Október Párt a rendőrségi figyelmeztetés ellenére tüntetést rendezett a Münnich Ferenc utcában. A lengyel televízió híradójának képes riportjában egészen a ravataltól a temetőig elkísérhették utolsó útján a lengyel televíziónézők az MSZMP egykori főtitkárát, majd elnökét. A kommentár szerint ezzel végleg lezárult egy korszak a magyar történelemben, az a korszak, amit külföldön ,,kádárizmusnak,, neveztek. A pénteki lengyel lapok is kivétel nélkül beszámoltak a temetés előkészületeiről, a nagy számú részvétnyilvánításról, így arról, hogy meg kellett hosszabbítani a részvétnyilvánítás idejét az MSZMP KB székházában. +++
1989. július 14., péntek 21:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|