|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
|
|
|
|
|
Kelet-Nyugat Fórum (1. rész)
|
1989. július 13., csütörtök - George Bush amerikai elnök budapesti látogatásának eredményeiről beszélt Mark Palmer, az Egyesült Államok budapesti nagykövete a Zsidó Világkongresszus szervezésében a Hotel Hiltonban tartott Kelet-Nyugat Fórumon. Ilyen tanácskozást először rendeztek szocialista országban, s fő témája a gazdasági kérdésekkel kapcsolatos információcsere volt. Mark Palmer szólt arról, hogy az elnök által bejelentett támogatások közül alighanem az angol nyelvtanárok érkezése az egyik legfontosabb. A békehadtest instruktorai nemcsak a fővárosban, hanem valamennyi megyében oktatják majd az angol nyelvet. Edgar M. Bronfman, a fórum elnöke hozzátette: nem véletlen, hogy az összejövetelt közvetlenül Bush látogatása után rendezték meg. Emlékeztetett arra, hogy az elnök partneri kapcsolat kialakításáról beszélt, amely egy újfajta magyar-amerikai kooperációt jelent. Bronfman, aki egyébként neves amerikai üzletember, megerősítette, hogy az Egyesült Államok segíteni kívánja a magyar átalakulási folyamatot.
Kovács László külügyminisztériumi államtitkár egyebek közt arról szólt, hogy az Egyesült Államokkal való kapcsolatépítés a legfontosabb prioritások közé tartozik a magyar külpolitikában. Ezért is volt nagyon fontos Bush látogatása, amelyet sikeresnek tartunk, s lényegében teljesítette várakozásainkat. Nem számoltunk nagy összegekkel, vagy segéllyel. Politikai, erkölcsi támogatást vártunk, s erre ígéretet is kaptunk - mondta. Néhány napig Magyarországra figyelt a világ, 1400 külföldi újságíró egyidőben még sosem tartózkodott Magyarországon. Kovács László hangsúlyozta: amíg el nem érjük a két szövetségi rendszer megszűnését, addig hazánknak a Varsói Szerződésen belül kell érvényesítenie nemzeti érdekeit. Számunkra különösen fontos a reformorientált szocialista országokkal való kapcsolatok építése. Ezek közé sorolta a Szovjetuniót, Lengyelországot és Jugoszláviát. Természetesen a nyugati világgal is erősíteni kell kapcsolatainkat. Az utóbbi időben jelentősen javult együttműködésünk többek között Japánnal, a délkelet-ázsiai országokkal és Kanadával. (folyt. köv.)
1989. július 13., csütörtök 19:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|