|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai nemzeti ünnep
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1989. július 4. kedd (MTI-tud ) - Kedden a szokásos felvonulásokkal, vidám népünnepélyekkel emlékeznek meg az Egyesült Államokban az ország nemzeti ünnepéről, a függetlenség kikiáltásáról. Alkalmasint ez lesz a történelemben az első - és talán utolsó - július 4-ike, amelyen az amerikai elnök Magyarországgal foglalkozik.
George Bush elnök ugyanis az észak-keleti tengerparton álló nyaralójában, a Maine állambeli Kennebunkportban készül vasárnap kezdődő lengyelországi és magyarországi látogatására. Az elnök, aki az elmúlt héten is rendkívül zsúfolt bel- és külpolitikai programot bonyolított le, az amerikaiak többségéhez hasonlóan kihasználta a szokatlanul hosszú ,,hétvége,, lehetőségét: miután a nemzeti ünnep idén keddre esik, a legtöbb kormányhivatalban hétfőn csak kevesen dolgoztak, így sokmillió amerikai négy napig pihenhetett. A szenvedélyes sportembernek számító elnök számára a pihenés mindenekelőtt testmozgást jelent: kora reggeli többmérföldes kocogást úszás, horgászat követett az elmúlt napokban. Bush azonban fő figyelmét a küszöbönálló látogatásokra fordítja: tanulmányozza a vaskos köteteket, amelyeket tanácsadói készítettek elő a lengyelországi illetve a magyarországi helyzetről, a tárgyalásokon napirendre kerülő kérdésekről, a politikai pártokról, mozgalmakról, személyiségekről, akikkel az elnöknek Varsóban, Gdanskban, majd Budapesten dolga lesz. A közelmúlt napokban Washingtonban járt Mark Palmer, a budapesti amerikai nagykövet, hogy közreműködjék az előkészületekben. George Bush a múlt hét végén fogadta a lengyel sajtó képviselőit (nyilatkozatáról a magyar sajtó is beszámolt), akik elmondották, hogy igen szívélyes légkörű fogadtatásban volt részük a Fehér Házban. E hét második felében az elnök magyar újságírókat fogad. +++
1989. július 4., kedd 06:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|