|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP ajánlja 3.
|
Az MSZMP Központi Bizottsága mindezekkel összhangban kinyilvánította: a jövőben maga sem tart igényt vezető szerepének alkotmányos deklarálására, jóllehet a társadalom irányításában politikai munkára alapozott meghatározó szerepet kíván betölteni. Ugyanakkor együtt kíván működni minden olyan más politikai, társadalmi szervezettel, amelynek célja, programja, tevékenysége összhangban áll az alkotmánnyal. A modern alkotmányok egyértelműen kinyilvánítják az emberi, állampolgári jogok, valamint alapvető kötelességek érték-jellegét és azt, hogy az alkotmány az ebbe a körbe tartozó értékeknek a biztosítása érdekében határozza meg az állami szervek rendszerét, feladatait. Erre is figyelemmel javasolja az MSZMP Központi Bizottsága: az emberi és az állampolgári jogok illetve kötelességek - nemzeti érdekeinkkel, a nemzetközi egyezségokmányokban vállalt magyar kötelezettségekkel összhangban - jelentőségüknek megfelelően, teljes körűen kapjanak helyet az új alaptörvényben. Az emberi, állampolgári jogok valamint kötelességek tekintetében is érvényesüljön a jogállam eszméje. Rögzítse az új alkotmány: a nemzetiségi jogok a hazánkban élő, magukat valamelyik nemzetiséghez tartozónak valló magyar állampolgárok olyan egyéni illetve kollektív jogosítványai, amelyek őket a többi, alkotmányban biztosított emberi, állampolgári jogon felül illetik meg. Ajánlja az MSZMP Központi Bizottsága, hogy az új alkotmány teremtse meg a modern állam intézményi feltételeit. Az állami hatalomgyakorlás elveként rögzítse a hatalmi ágak elválasztásának elvét, ami azt jelenti, hogy az Országgyűlés, a köztársasági elnök, a Minisztertanács, az alkotmánybíróság, az igazságszolgáltatási szervezet, a közigazgatási szervezet és a helyi-területi önkormányzatok nem általában hatalmi szervek, hanem csak meghatározott hatalmi jogosítványok birtokosai és alkalmazói. Fejezze ki az új alaptörvény: az Országgyűlés - mint törvényhozó hatalom - mellett a Minisztertanács és a neki alárendelt közigazgatási szervezet - mint végrehajtó hatalom - valamint az igazságszolgáltatási szervezet - mint bírói hatalom - is teljes szuverenitással működhessen. Ugyancsak a hatalmi ágak elválasztásának elve alapján határolja el egymástól az alkotmány a központi és a helyi-területi hatalom - mint önkormányzat - jogosítványait. Garantálja, hogy a különböző hatalmi ágak kölcsönösen egymás korlátjai is legyenek. (folyt.)
1989. február 27., hétfő 15:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|