|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
|
|
|
|
|
Független szervezetek nyilatkozata a nemzeti közmegegyezésről
|
1989 február 6., hétfő - A független politikai és társadalmi szervezetek, szövetségek és pártok a legnagyobb felelősségtudattal kívánják szolgálni az alkotmányos és demokratikus Magyarország megteremtésére irányuló törekvéseket, a súlyos gazdasági, társadalmi és erkölcsi válságból történő kiemelkedést - hangoztatja az a nyilatkozat, amelyet hétfőn juttattak el a Magyar Távirati Irodához.
A hatalom és a társadalom kiegyezése csak a nemzeti közmegegyezés szellemében, azoknak az elveknek és eszméknek az alapján jöhet létre, amelyek összevágnak a magyar nép történeti tudatával és erkölcsi érzékével. A nemzeti közmegegyezés csak a fondorlatosság minden formájának elvetésével, az egyetemes magyarság érdekegyesítésével és történelmi igazságtétellel képzelhető el, csak így épülhet szilárd talajra - hangsúlyozzák a nyilatkozat aláírói. A független szervezetek együttműködése a kibontakozás érdekében, akár koalícióban a Magyar Szocialista Munkáspárttal, akár a konstruktív ellenzék alkotmányos pozíciójában, csak a törvénytelenségek önkényuralmát megtestesítő sztálini pártállammal szemben 1956-ban kirobbant népfelkelés igazságos történeti megítélésével, revideált felfogásával képzelhető el. Minden ezzel ellentétes megnyilatkozás és állásfoglalás a válság elmélyítéséhez, a kibontakozás esélyének rosszabbodásához, külföldi és hazai megítélésünk leértékelődéséhez vezet. Senki sem felejtheti el azt sem, hogy az egyéni tragédiák fájdalma és a kegyelet érzése mindenkit megillet, akit veszteség ért. A fájdalom és emlékezés joga sem lehet privilégium A nemzeti megbékélés és a szilárd politikai és erkölcsi alapokon nyugvó megegyezés alapfeltétele európai jelenlétünknek és megítélésünknek - szögezi le egyebek között a nyilatkozat. A dokumentumot a Bajcsy-Zsilinszky Társaság, az Erdélyi Szövetség, a Fiatal Demokraták Szövetsége, a Független Jogász Fórum, a Független Kisgazdapárt, a Független Kisgazdapárt Kovács Béla Politikai Társasága, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Márton Áron Társaság, a Raoul Wallenberg Egyesület, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Szabad Kezdeményezések Hálózata, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és a Veres Péter Társaság vezető testületei és tisztségviselői írtak alá. (MTI)
1989. február 6., hétfő 15:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|