|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
|
|
|
|
|
Lesz-e január 7-én népszavazás a címerről?
|
1989. december 3., vasárnap - Ma még érvényben van az Országgyűlésnek az a határozata, amelynek értelmében január 7-én népszavazás lesz a címerről.
Ismeretes: a Parlament - októberi ülésszakán, hosszas vita után - a kormány kezdeményezésére írta ki e kérdésben a népszavazást, s határozatba foglalta, hogy azt a köztársaságielnök-választással egyidőben, január 7-én kell megtartani. Az egy hónappal ezelőtti döntést azonban az élet túlhaladta, a november 26-án lezajlott népszavazás eredménye részben érvénytelenítette. Január 7-én ugyanis nem lesz köztársaságielnök-választás. Azt pedig, hogy az első januári vasárnapon - másfél hónappal az első országos népszavazás után - ismét az urnákhoz szólítsák a népet egy korántsem sürgős választ igénylő kérdés eldöntésére, sokan, sokféle okból ellenzik. Az MTI munkatársa megkérdezte Fodor Istvánt, az Országgyűlés megbízott elnökét: a jelenlegi helyzetben mi a véleménye az újabb népszavazás megrendezéséről, s várható-e, hogy a plénum még decemberben felülvizsgálja erre vonatkozó határozatát? Fodor István elmondta: e kérdésről megbeszélést folytatott Németh Miklós miniszterelnökkel. A konzultáció során a kormányfő azon az állásponton volt, hogy ezt a népszavazást el kell halasztani. A Ház megbízott elnökét tájékoztatta arról is: a január 7-ei népszavazást ügyét a Minisztertanács elé terjeszti. A kormány pedig az Országgyűlés decemberi ülésszakán várhatóan kezdeményezni fogja, hogy a Parlament vonja vissza az erre vonatkozó határozatát. Fodor István hangsúlyozta: személy szerint egyetért ezzel a kezdeményezéssel. Véleménye szerint az új Országgyűlés kompetenciájába tartozik majd annak eldöntése, hogy népszavazást ír ki e kérdésben vagy törvényt alkot a címerről. Hiszen, ha ezen az ülésszakon a Parlament kimondja feloszlását és kiírják az országgyűlési képviselőválasztásokat, a törvény értelmében nem lehet népszavazást kitűzni a választások időpontját megelőző, illetve az azt követő három hónapon belül. (MTI)
1989. december 3., vasárnap 11:22
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|