|
|
|
|
Hipparcos - mégis működhet?
|
Párizs, 1989. november 8. szerda (AP) - Átprogramozták, hogy megmentsék a teljes kudarctól az Európai Űrkutatási Hivatal (ESA) idén augusztus 8-án sikertelenül felbocsátott Hipparcos elnevezésű műholdját - közölte az ESA kedden Párizsban. Emlékezetes, hogy a világmindenség mintegy százezer csillagának kutatására szánt Hipparcost, segédhajtóműveinek meghibásodása miatt, nem sikerült a számára kijelölt helyre állítani az Egyenlítő feletti geostacionárius pályán: alkalmatlanná vált feladatának végrehajtására.
A kész helyzet elé állított európai kutatók a közelmúltban minden részletében módosították az ókori görög asztrológusról elnevezett műhold programjait, beleértve a műhold jeleit fogó francia-guayanai, NSZK-beli és ausztráliai földi állomások programját is. Foglalkoznak azzal is, hogy a NASA egyik egyesült államokbeli földi állomását is bevonják a Hipparcos jeleinek vételébe. Ha mindez sikerül, a műhold valószínűleg képes lesz a tervezett mérések 93 százalékának elvégzésére és továbbítására. Munkaképes élettartama azonban rövidebb lesz, mivel napelemei a tervezettnél kevesebb elektromos energiát képesek szolgáltatni. A teljes átalakítás eredményeiről a kutatók jövőre számolnak be, miután elvégzik a beérkező jelek első értékelését - közölte az Európai Űrkutatási Hivatal. +++
1989. november 8., szerda 06:22
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"Elnézést kérek, nem a TV 2 -vel van problémám, hanem tulajdonképpen nagyon szeretném, hogyha a TV l-nek is volna egy üzenetrögzítője. Mert most is nagyon sokáig nem v o l t jó a készülék, semmit bele nem szólnak, vagy valami ilyesmi, az ember olyan, mint egy bolond, azt sem tudja, hogy most a saját készülékében van-e a hiba, - nagyon szépen megkérem, hogy hassanak odáig, hogy a TV- l-nek is legyen egy üzenetrögzítője, hogy legalább a panaszainkat be tudjuk oda i s t e l e f o n á l n i . Különben én nagyon szeretem a TV 2 műsorát, mindig is azt nézem. Elnézést kérek, nem mutatkozok be, de nagyon szépen megkérem, hogy tessék tolmácsolni a TV 1-ek f e l é . Köszönöm szépen. Viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|