|
|
|
|
A keletnémet események
|
---------------------- Köln, 1989. november 7. (DLF, Sajtószemle) - A mai külföldi napilapok kommentátorai szinte kizárólag a kelet-németországi eseményekkel foglalkoznak. A hét végi hatalmas méretű kelet-berlini tüntetéssel éppenúgy, mint az NDK polgárok tömeges Nyugatra menekülésével. Az osztrák Der Standard az NDK történetének eddigi legnagyobb tüntetését így kommentálja: Az NDK ismét átél egy lábbal tett szavazást, de most másként. Ezuttal nem a határ felé tartott a menetelés, hanem a Népi Kamara, és az Államtanács épülete felé. Több mint egymillió láb indult meg, hogy az új NSZEP vezetőségnek tudtul adja: a nép szabadon akar választani. Mégpedig nemcsak az új üdülőhelyek, hanem az új pártok között is. Mind a tüntetők számának, mind pedig a transzparenseken olvasható jelszavaknak meg kellett győzniük Krenz pártvezetőt arról, hogy az NSZEP kizárólagos uralmát a vezető funkcionáriusok tajtékzó lemondási hulláma sem tudja megmenteni. Pártja hatalmi monopóliumának ingadozásával saját széke is ingadozik. És még akkor is, ha az NSZEP valahol valahogyan megkapaszkodik, Krenz csorbát szenvedett. Egy olyan férfi, aki Moszkvában odaáll és a hatalmi monopóliumot úgymond örökkévalónak nyilvánítja, de ugyanakkor a határokat Csehszlovákián keresztül közvetetten megnyitja a Szövetségi Köztársaság felé. Bizonyára hamarosan csak szidást kap, mégpedig a fordulat opportunistáitól, a hatalmi igényre való ügyetlen támasztásáért és az utolsó betonfejűektől a csehszlovák zsilipnek a Szövetségi Köztársaság felé történt valóban nem időszerű megnyitásáért. Eddig a bécsi Der Standard kommentátora. (folyt.)
1989. november 7., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A keletnémet események - 1. folyt.
|
A kelet-berlini tömeges tüntetés mi volt más, mint egy ritka tünemény. Az NSZEP-állam évtizedeken keresztül vezette pórázon a polgárnőket meg a polgárokat és az állandó anyáskodással majdhogy agyonnyomta őket. És most ez a feltörés nem vak bosszúval történt, követeket sem dobáltak. A százezrek gúnnnyal, megvetéssel és kicsúfolással árasztották el az NSZEP-funkcionáriusokat. Hatásosabban aligha lehet a bizalmatlanságot demonstrálni. Ezzel a tüntetéssel az NDK-ban átszakították a gátat egy újrakezdés felé. De az ember egy vezetőséget, egy programot, vagy egy bevetésre alkalmas apparátust keres, akkor azonnal megállapíthatja, hogy az ellenzék tulajdonképpen alig létezik. Nem vitás, az ellenzék programja: szabadság, demokrácia és egy más gazdasági rendszer. Azonban az e célokhoz vezető út vonalát nem húzták meg - állapítja meg a svájci lap hírmagyarázója. Az NDK polgárok tömeges menekülését kommentálja Ha"arec izraeli napilap. Idézzük: Kelet-Németország a hét végén kétségbeesett lépéssel megengedte polgárainak a szabad kiutazást. Azonban a kapu kinyitása nem hűtötte le a polgárok nyugatra menekülési igyekezetét. Egon Krenz megkísérli, hogy a viharba jutott hajót megszabadítsa a felesleges tehertől. Úgy tűnik azonban, hogy az események már túljutottak azon a ponton, ahonnan a visszatérés még lehetséges lett volna. A szétesés folyamatát már talán csupán a haderő bevetése fékezhetné le, és igen nehéz lenne elképzelni, hogy a hadsereg teljesítené a parancsot, ha valaki merészelne ilyet egyáltalán adni. Senki nem tudja megmondani, hogy hová tart a fejlődés. Egy azonban világos: az NDK-ban történt események végül is befolyásolni fogják a konzervatív kommunista engedelmesség utolsó bástyáját is, nevezetesen Csehszlovákiát - véli a Tel Avivban megjelenő Ha"arec kommentátora. +++
1989. november 7., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"Elnézést kérek, nem a TV 2 -vel van problémám, hanem tulajdonképpen nagyon szeretném, hogyha a TV l-nek is volna egy üzenetrögzítője. Mert most is nagyon sokáig nem v o l t jó a készülék, semmit bele nem szólnak, vagy valami ilyesmi, az ember olyan, mint egy bolond, azt sem tudja, hogy most a saját készülékében van-e a hiba, - nagyon szépen megkérem, hogy hassanak odáig, hogy a TV- l-nek is legyen egy üzenetrögzítője, hogy legalább a panaszainkat be tudjuk oda i s t e l e f o n á l n i . Különben én nagyon szeretem a TV 2 műsorát, mindig is azt nézem. Elnézést kérek, nem mutatkozok be, de nagyon szépen megkérem, hogy tessék tolmácsolni a TV 1-ek f e l é . Köszönöm szépen. Viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|