|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Ideiglenes Ügyvezető Testületének közleménye
"A józanul gondolkodó emberek értik és értékelik, hogy a
pártmunkások döntő többsége hasznos tevékenységet végzett,
együttéreznek velük nehéz helyzetükben, és támogatják azt a jogos
igényüket, hogy képzettségüknek megfelelő munkaterületen
helyezkedhessenek el."
Deutschlandfunk, Esti híradó:
Halottkultusz - kommunista vallásossággal
"Amikor
ez év nyarán Juríj Csarjakin történész Moszkvában azzal a
javaslattal állt elő, hogy Lenin bebalzsamozott tetemét távolítsák
el a mauzóleumból, és a szovjet állam alapítóját tisztes polgári
körülmények között temessék el, még a szabad-gondolkodók közül is
sokan felhördültek. Tették ezt annak ellenére, hogy bizonyított
tény: sem maga Lenin, sem pedig felesége Nagyesda Krupszkaja asszony
nem akarta, hogy ezen az óegyiptomi módon örökítsék meg a bolsevik
vezető emlékét."
|
|
|
|
|
|
|
Sajtótájékoztató
|
München, 1989. április 21. (SZER, Magyar híradó) - A Magyar Néphadsereg és a hazánkban állomásozó szovjet erők parancsnokságának képviselői ma sajtóértekezletet tartottak. Ezen részt vett kiküldött munkatársunk Farkas Péter. Az ő tudósítását hallják: - Ma délután két órakor katonás pontossággal kezdődött meg a tisztiház nyári épületében, a Népstadion úton a nemzetközi sajtótájékoztató. Szovjet részről megjelent Matvej Burlakov vezérezredes, a szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka, magyar részről pedig Mórocz Lajos vezérezredes, honvédelmi államtitkár. Az első emeleti díszterem zsúfolásig megtelt újságírókkal. A rövid megnyitó után Burlakov vezérezredes a következőket mondotta: most őt hallják: Fordítom a szovjet vezérezredes szavait: A Szovjetunió kormányának döntése értelmében, és a Varsói Szerződés tagállamaival történt egyeztetés alapján a Magyar Népköztársaságból 22 katonai alakulatot vonnak ki. Ebből egy harckocsihadosztályt teljes állománnyal, egy harckoci kiképző ezredet, egy deszant rohamzászlóaljat, egy vadászrepülő ezredet, egy vegyvédelmi zászlóaljat, a tisztesképző iskola állományát és más önálló egységeket. Ezeknek az egységeknek a kivonásával a hadseregcsoport létszáma mintegy 10 ezer fővel csökken. A harci technikából és fegyverzetből több mint 450 harckocsit, több mint 200 löveget és aknavetőt, 3 ezernél több gépjárművet és más haditechnikát vonnak ki. Burlakov vezérezredes így folytatta: A csapatkivonás két lépcsőben történik. Az első lépcsőben, vagyis idén április 25-től kezdve tervezik kivonni a 13. harckocsi gárdahadosztály páncélos és rakéta tüzérségi technikáját. Ezután május 15-től a 13. harckocsi gárdahadosztály és az önálló vegyvédelmi zászlóalj személyi állományának és technikájának kivonására fog sor kerülni. Június 5-től pedig a harckocsi kiképzőezred személyi állományának és technikájának kivonása kezdődik meg. Majd június 20-a után megkezdik a légvédelmi rakétaezred személyi állományának és technikájának kivonását. December elsejéig tervezik leszerelni a szovjet tököli vadászrepülő ezredet. A második lépcsőben, vagyis 1990-ben május elsejéig tervezik kivonni a deszant rohamegységet és a tisztesképző iskolát. A szovjet családokat, a személyi állományt és a nehéztechnikát vasúton szállítják el. A kerekes járművek pedig önálló menetben, éjszaka fogják elhagyni a helyőrségeiket. 52 vasúti szerelvényről és 15 katonai oszlopról van szó. 10 laktanyát, nyolcat teljes egészében és kettőt részlegesen feleszabadítanak és átadnak a magyar félnek. A következő városokban lévő laktanyákat teljes egészében átadják a Magyar Néphadseregnek: Mosonmagyaróvár, Szombathely, Győr - itt a város központjában lévő laktanyáról van szó -, Esztergom - ami a Bazilikánál van -, Baja, Kecskemét - itt a 2-es számú laktanyát jelölték meg -, végül Gödöllő és Nyíregyháza. Részlegesen adják át a fertődi és a tolnai laktanyát. Az átadandó lakásállomány mintegy 900 lakást, illetve lakássá átalakított épületet foglal magában. Végezetül ezek voltak Burlakov vezérezredes szavai: Jelentősen csökken a szovjet csapatok száma az Ausztriával határos határzónában. Itt csak a Varsói Szerződés egyesített légvédelmi rendszerébe tartozó légvédelmi alegységek maradnak. A csapatok kivonása a nyilvánosság és a nyíltság jegyében történik. Ennek keretében május 19-én meghívják a tömegtájékoztatás képviselőit a sárbogárdi laktanyába. Ezután Mórocz Lajos vezérezredes következett: (A hangfelvétel minősége rossz, ezért beszéde leírhatatlan) Ezt követően az újságírók kérdései következtek. Én két kérdést tettem fel. Először is azt, hogy mivel a csapatkivonás katonai súlyát csak akkor lehet értékelni, ha pontosan ismerik a viszonyszámokat, magyarul tudnunk kell azt, hogy jelenleg hány szovjet katona tartózkodik hazánkban. Erre Burlakov kijelentette, hogy a harckocsik egyharmadát és az összes Magyarországon tartózkodó katonai erő egynegyedét vonják ki. Mivel korábban elhangzott, hogy körülbelül 10 ezer szovjet katonát érint a részleges csapatkivonás, ebből arra lehet következtetni, hogy pillanatnyilag 40 ezer szovjet katona van hazánkban. Itt azonban meg kell jegyeznem, hogy más források 60-65 ezer szovjet katonáról tudnak. A másik kérdésem a Varsói Szerződés lehetséges szervezeti átalakítására vonatkozott. Mórocz vezérezredes tájékoztatása szerint a részleges szovjet csapatkivonás nem vonja maga után - a magyar félnél legalábbis - a strukturális változást. Korábban egy újságíró arra volt kíváncsi, hogy mikor vonják ki hazánkból az összes szovjet katonát? Erre többször is visszatértek, 2000-ig minden idegen csapatot mindenhonnan ki kell vonni. Ezen azt értették, hogy a NATO is vonja ki külföldön állomásoztatott csapatait. Ezt azonban nem részletezték. Egy valami azonban nem derült ki a sajtótájékoztatón. Nevezetesen az, hogy a kivonásra kerülő haditechnika korszerű-e vagy elavult. Vagyis mekkora valódi katonai ütőerőt képvisel? +++
1989. április 21., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 96-7o-o73 Pannonhalma: Egyedül élő 72 éves öregasszony, aki nagyon sérelmezi azt, hogy a cigányok és a zsidók ellen pimasz módon .... szégyellem magamat Önök helyett. A Baló úr, amióta átvette a vezetést, rettenetesen egybe teszi az érdekes műsorokat.Úgy látszik, hogy csak a cigányok és a zsidók ellen megy ez a műsor, mert ha ez megy, akkor okvetlenül a másikon egy jó film megy.
- 8oo-6o3: Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy az adón, a Kabhegyi adón suszterek, műszerészek vagy esetleg mérnökök dolgoznak, mert most már két hete elviselhetetlen a tv-nek a nézése.
- Nagy Józsefné IV. ker. Attila út 4.: Szeretnék érdeklődni végre, hogy hogyan lehet a Bumm-ba bejutni. Leszázalékolt nyugdíjas vagyok, szilveszter óta keresem Önöket. Augusztus 19-ikén egyszer jelentkeztek és nem hívtak vissza. Hétfőn itthon vagyok, szeretnék végre a telefonos játékba bekerülni, ha lehetséges."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|