|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Ideiglenes Ügyvezető Testületének közleménye
"A józanul gondolkodó emberek értik és értékelik, hogy a
pártmunkások döntő többsége hasznos tevékenységet végzett,
együttéreznek velük nehéz helyzetükben, és támogatják azt a jogos
igényüket, hogy képzettségüknek megfelelő munkaterületen
helyezkedhessenek el."
Deutschlandfunk, Esti híradó:
Halottkultusz - kommunista vallásossággal
"Amikor
ez év nyarán Juríj Csarjakin történész Moszkvában azzal a
javaslattal állt elő, hogy Lenin bebalzsamozott tetemét távolítsák
el a mauzóleumból, és a szovjet állam alapítóját tisztes polgári
körülmények között temessék el, még a szabad-gondolkodók közül is
sokan felhördültek. Tették ezt annak ellenére, hogy bizonyított
tény: sem maga Lenin, sem pedig felesége Nagyesda Krupszkaja asszony
nem akarta, hogy ezen az óegyiptomi módon örökítsék meg a bolsevik
vezető emlékét."
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ-konferencia
|
München, 1989. április 16. (SZER, Világhíradó) - Egy fontos hazai társadalmi szerv, a Szabad Demokraták Szövetségének konferenciájáról számolhatunk be hallgatóinknak. - Kasza László jelentkezik Budapestről: - Megint egyszer telt ház a Corvin Moziban - nemcsak a nézőtéren, de az előcsarnokban is. A Szabad Demokraták Szövetsége tartja programelfogadó nagygyűlésének második fordulóját. Szinte mindenki kezében ott van az elmúlt hetek budapesti bestsellere, az SZDSZ programja, amely - így mondta Szabad György professzor, aki a Magyar Demokrata Fórum, a másik nagy független mozgalom üdvözletét hozta - sok ponton a legjobb magyar program. Szabad György szenvedélyes, mégis bölcs beszéde fontos volt az egész független tábor szempontjából, mert összefogásra szólította fel ezeket a szervezeteket, arra, hogy az ellenzéki kerékasztalnál egyeztessék programjukat az MSZMP-vel szemben. A Szabad Demokraták Szövetsége nagy gonddal és felelősségei végezte el a módosításokat, Hahn Endre professzionális elnökletével a reggel 9-től délután 3-ig tartó konferencián. Elfogadtak több kiegészítést a programjavaslathoz, amelynek több kritikusa bírálta, hogy nem beszélnek, vagy nem beszélnek eleget olyan kérdésekről, mint például magyarság-tudat, nemzetiségi kérdés, nők problémája, természetvédelem. Külső megfigyelő - különösen, ha liberális gondolkodású - sajnálhatta, hogy törölték a programból, mert csak egyszerű többséget kapott a kétharmados szükséges többség helyett - a halálbüntetés eltörlését követelő javaslatot. Egy liberális párt, mint az SZDSZ, tartozna saját tekintélyének ezzel - gondolná az ember. A közgyűlés miután megtapsolta Eörsi István szellemes bevezetőjét, elfogadott három nyilatkozatot, amely nemcsak magyar, de nemzetközi jelentőségű is. Az első a szövetségi rendszerrel foglalkozik, amely kimondja: célunk Magyarország függetlensége, a Varsói Szerződés azonban politikai realitás. Ebből nem lehet egyoldalú nyilatkozat alapján kiválni, csak az érintett felek beleegyezésével. Addig is: a szövetség ne avatkozzon bele a tagországok belügyeibe, ítéljék el a Varsói Szerződés külföldi, eddigi beavatkozásait, szüntessék meg a katonai integrációt, a tagállamok parlamentjei és kormányai szuverén módon rendelkezzenek csapataik felett. A szovjet csapatok rendfenntartó osztagai, amelyek nem szükségesek a nemzetközi katonai egyensúly fenntartásához, már most hagyják el Magyarországot - mondja a nyilatkozat. Az SZDSZ belpolitikai kérdésekkel foglalkozó nyilatkozata egy szakértői kormány azonnali felállítását követeli, amely a legközelebbi választásokig intézné a folyó ügyeket. Elnöke: Pozsgay Imre vagy Nyers Rezső lehetne, tagjai szakemberek, akik azonnal leállítanák a bős-nagymarosi építkezéséket és tartózkodnának további nagyberuházásoktól - értsd: világkiállítás. Egy harmadik nyilatkozat a nemzeti kisebbségek mellett kötelezte el a Szabad Demokraták közgyűlését. Üdvözli, hogy román értelmiségek is felemelik szavukat Ceausescu ellen, köszönti a Romániában megjelenő szamizdat, a Kiáltó szerkesztőit. Megemlékezik a szlovákiai és vajdasági magyarokról. A kongresszus - amelyről Kasza László tudósított - nemzetközi sajtókonferenciával ért véget. +++
1989. április 16., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 96-7o-o73 Pannonhalma: Egyedül élő 72 éves öregasszony, aki nagyon sérelmezi azt, hogy a cigányok és a zsidók ellen pimasz módon .... szégyellem magamat Önök helyett. A Baló úr, amióta átvette a vezetést, rettenetesen egybe teszi az érdekes műsorokat.Úgy látszik, hogy csak a cigányok és a zsidók ellen megy ez a műsor, mert ha ez megy, akkor okvetlenül a másikon egy jó film megy.
- 8oo-6o3: Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy az adón, a Kabhegyi adón suszterek, műszerészek vagy esetleg mérnökök dolgoznak, mert most már két hete elviselhetetlen a tv-nek a nézése.
- Nagy Józsefné IV. ker. Attila út 4.: Szeretnék érdeklődni végre, hogy hogyan lehet a Bumm-ba bejutni. Leszázalékolt nyugdíjas vagyok, szilveszter óta keresem Önöket. Augusztus 19-ikén egyszer jelentkeztek és nem hívtak vissza. Hétfőn itthon vagyok, szeretnék végre a telefonos játékba bekerülni, ha lehetséges."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|