|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Ideiglenes Ügyvezető Testületének közleménye
"A józanul gondolkodó emberek értik és értékelik, hogy a
pártmunkások döntő többsége hasznos tevékenységet végzett,
együttéreznek velük nehéz helyzetükben, és támogatják azt a jogos
igényüket, hogy képzettségüknek megfelelő munkaterületen
helyezkedhessenek el."
Deutschlandfunk, Esti híradó:
Halottkultusz - kommunista vallásossággal
"Amikor
ez év nyarán Juríj Csarjakin történész Moszkvában azzal a
javaslattal állt elő, hogy Lenin bebalzsamozott tetemét távolítsák
el a mauzóleumból, és a szovjet állam alapítóját tisztes polgári
körülmények között temessék el, még a szabad-gondolkodók közül is
sokan felhördültek. Tették ezt annak ellenére, hogy bizonyított
tény: sem maga Lenin, sem pedig felesége Nagyesda Krupszkaja asszony
nem akarta, hogy ezen az óegyiptomi módon örökítsék meg a bolsevik
vezető emlékét."
|
|
|
|
|
|
|
Április 4.
|
München, 1989. április 3. (SZER, Magyar híradó) - Holnap ülik meg a legjellemzőbb pirosbetűs kommunista ünnepet, Magyarország szovjet megszállásának 44. évfordulóját. - Hallgassák meg Kasza Lászlót: - A Jereváni Rádió így jelent: az igaz, hogy nem azt a falut foglalták el elsőnek 1945-ben a szovjet csapatok, amelyikről eddig szó volt, és nem akkor hagyta el az utolsó náci katona az országot, amikor ezt 43 éven át ünnepeltették az országgal, de a hír többi része stimmel. Ha valóban stimmelne, nem kellene ma is beszélnünk április 4-ről, bár a nap igazságtartalmára már ezek az "ez sem igaz", "az sem úgy volt" leleplezések is utalnak, de az igazi probléma az, hogy semmi nem stimmel, amit erről a napról és következményeiről tanultunk, amit ünnepeltettek velünk. Mert az, hogy felszabadultunk a szörnyű náci elnyomás alól, csak féligazság, ha nem tesszük hozzá, hogy ugyanakkor a nem kevésbé szörnyű szovjet megszállás igájába kerültünk. A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével. Az 1848-as szabadságharc legutóbbi évfordulóján szavazott a magyar társadalom arról, hogy mennyire fontos neki ez az ünnep. Mint tudjuk, 100 ezer ember vett részt csak Budapesten a független szervezetek tüntetésén. Az egyik transzparensen ezt a jelszót olvastuk akkor: "Kádár János azt üzente elfogyott a regimentje". Hogy mennyire igaz a jelszó, egy héttel később beigazolódott, csupán 200 ázott veterán kullogott egy Kádár-kép alatt a tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján. Most április 4-én ennyire sem számítanak. Úgy mondják, csendes ünnep lesz. Jövőre talán már semmilyen. +++
1989. április 3., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 96-7o-o73 Pannonhalma: Egyedül élő 72 éves öregasszony, aki nagyon sérelmezi azt, hogy a cigányok és a zsidók ellen pimasz módon .... szégyellem magamat Önök helyett. A Baló úr, amióta átvette a vezetést, rettenetesen egybe teszi az érdekes műsorokat.Úgy látszik, hogy csak a cigányok és a zsidók ellen megy ez a műsor, mert ha ez megy, akkor okvetlenül a másikon egy jó film megy.
- 8oo-6o3: Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy az adón, a Kabhegyi adón suszterek, műszerészek vagy esetleg mérnökök dolgoznak, mert most már két hete elviselhetetlen a tv-nek a nézése.
- Nagy Józsefné IV. ker. Attila út 4.: Szeretnék érdeklődni végre, hogy hogyan lehet a Bumm-ba bejutni. Leszázalékolt nyugdíjas vagyok, szilveszter óta keresem Önöket. Augusztus 19-ikén egyszer jelentkeztek és nem hívtak vissza. Hétfőn itthon vagyok, szeretnék végre a telefonos játékba bekerülni, ha lehetséges."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|