|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Ideiglenes Ügyvezető Testületének közleménye
"A józanul gondolkodó emberek értik és értékelik, hogy a
pártmunkások döntő többsége hasznos tevékenységet végzett,
együttéreznek velük nehéz helyzetükben, és támogatják azt a jogos
igényüket, hogy képzettségüknek megfelelő munkaterületen
helyezkedhessenek el."
Deutschlandfunk, Esti híradó:
Halottkultusz - kommunista vallásossággal
"Amikor
ez év nyarán Juríj Csarjakin történész Moszkvában azzal a
javaslattal állt elő, hogy Lenin bebalzsamozott tetemét távolítsák
el a mauzóleumból, és a szovjet állam alapítóját tisztes polgári
körülmények között temessék el, még a szabad-gondolkodók közül is
sokan felhördültek. Tették ezt annak ellenére, hogy bizonyított
tény: sem maga Lenin, sem pedig felesége Nagyesda Krupszkaja asszony
nem akarta, hogy ezen az óegyiptomi módon örökítsék meg a bolsevik
vezető emlékét."
|
|
|
|
|
|
|
Pártay Tivadar a KB határozatról
|
London, 1989. február 12. (BBC) - Történelmi jelentőségűnek tartja- e Pártay Tivadar, a Független Kisgazdapárt főtitkára Grósz Károly bejelentését ? - Természetesen. 40 év egypártrendszer uralma után maga a kijelentés is egy óriási jelentőségű valami. Ha ez a kijelentés egy őszinte szándékot takar, akkor ez tényleg egy történelmi sorsforduló lesz. Ha a gyakorlatban a választások tisztasága is meglesz, akkor ez egy előre kiszámíthatatlan történelmi fordulatot hozhat. - És a Kisgazdapártnak milyen tervei vannak most ? - Elsősorban nem tudjuk még azt, hogy megváltozott-e az eddigi elképzelés, hogy augusztus végén lenne választás, mert a hírek szerint - persze ezek ellenőrizhetetlenek - eltolták tavaszra, ami nagyon helyes, mert tulajdonképpen a pártokról szóló törvényt augusztus elsején nyújtják be. Tehát akkor fog az Országgyűlés állást foglalni, ami minket kisgazdákat nem érdekel közelebbről, mert azt már nem vitatják, hogy mi egy jogfolytonos párt vagyunk 1931-től. De a többi, úgynevezett alternatív szervezet az augusztusban fogja megtudni, hogy indulhat-e egy választáson, elismerik-e legális pártnak, megvannak-e a feltételei, avagy nem. Augusztus 1-jétől augusztus végéig nem lehet felkészülni egy választásra, ezt mindenki tudja, még tavaszig is nagyon nehéz lesz egy olyan országban, ahol 40 év óta az emberek tudatából egyszerűen kiesett az, hogy lehet tisztességes többpártrendszerű választás is. Tehát fel kellene rá készülni. Mi erre már készülünk. Felállítunk egy választási irodát és kerületenként szervezzük be az ország lakosságát. Szerencsésebb helyzetben vagyunk, mint mások, mert az 50-60 fölötti emberek azok még tudják is a Kisgazdapártnak az 1950-es éveiben folytatott harcát, ismerik azok mártírjait, stb. Ahogy említettem, mi készültünk erre, már 1988. augusztus 20-án Balatonszárszón nálam tartottunk egy összejövetelt 14 régi képviselői vezetővel, ahol egyenlőre mint a Kisgazdapárt Baráti Köre alakultunk azzal a kijelentéssel, hogy a párt újjáalakításának, a megindításának a szándékával alakulunk meg. Ezt az alakulást be is jelentettük akkor Pozsgay Imre miniszter úrnak és Huszár István úrnak, a Népfront főtitkárának. Tehát ez már előkészület volt arra az eseményre, ami aztán október végén bekövetkezett, amikor nyilvánosan a Pilvax Kávéházban összejöttünk az ország különböző részeiből kisgazda vezetők és ott kimondtuk a párt újjáalakítását és ideiglenes vezetőséget választottunk, amelyik a mai napig fungál. +++
1989. február 12., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 96-7o-o73 Pannonhalma: Egyedül élő 72 éves öregasszony, aki nagyon sérelmezi azt, hogy a cigányok és a zsidók ellen pimasz módon .... szégyellem magamat Önök helyett. A Baló úr, amióta átvette a vezetést, rettenetesen egybe teszi az érdekes műsorokat.Úgy látszik, hogy csak a cigányok és a zsidók ellen megy ez a műsor, mert ha ez megy, akkor okvetlenül a másikon egy jó film megy.
- 8oo-6o3: Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy az adón, a Kabhegyi adón suszterek, műszerészek vagy esetleg mérnökök dolgoznak, mert most már két hete elviselhetetlen a tv-nek a nézése.
- Nagy Józsefné IV. ker. Attila út 4.: Szeretnék érdeklődni végre, hogy hogyan lehet a Bumm-ba bejutni. Leszázalékolt nyugdíjas vagyok, szilveszter óta keresem Önöket. Augusztus 19-ikén egyszer jelentkeztek és nem hívtak vissza. Hétfőn itthon vagyok, szeretnék végre a telefonos játékba bekerülni, ha lehetséges."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|