|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Ideiglenes Ügyvezető Testületének közleménye
"A józanul gondolkodó emberek értik és értékelik, hogy a
pártmunkások döntő többsége hasznos tevékenységet végzett,
együttéreznek velük nehéz helyzetükben, és támogatják azt a jogos
igényüket, hogy képzettségüknek megfelelő munkaterületen
helyezkedhessenek el."
Deutschlandfunk, Esti híradó:
Halottkultusz - kommunista vallásossággal
"Amikor
ez év nyarán Juríj Csarjakin történész Moszkvában azzal a
javaslattal állt elő, hogy Lenin bebalzsamozott tetemét távolítsák
el a mauzóleumból, és a szovjet állam alapítóját tisztes polgári
körülmények között temessék el, még a szabad-gondolkodók közül is
sokan felhördültek. Tették ezt annak ellenére, hogy bizonyított
tény: sem maga Lenin, sem pedig felesége Nagyesda Krupszkaja asszony
nem akarta, hogy ezen az óegyiptomi módon örökítsék meg a bolsevik
vezető emlékét."
|
|
|
|
|
|
|
Lehallgatás a Parlamentben?
|
---------------------------
München, 1990. október 17. (SZER, Magyar Híradó) - Hogy ez a hét se múljék el botrány nélkül: megvolt az már kedden. A Magyar Nemzet munkatársa, Szendrei Lőrinc észrevette, hogy lehallgatják telefonbeszélgetését, amikor a Parlamentből Rajk László lakását hívta. Megkérdezte Horváth Balázs belügyminisztert, hogy elképzelhető-e ez, mire a tárca vezetője nem zárta ki a lehetőséget. Baráth Edina ma a nemzetvédelmi bizottság elnökénél, Demszky Gábornál érdeklődött ugyanerről.
- Tegnap a Magyar Nemzet munkatársa telefonálni próbált a Parlamentből Rajk László lakására. A kapcsolások közben kiderült, valószínűsíthető, hogy lehallgatják mind a Parlament, mind Rajk László telefonját. Ezt tegnap a belügyminiszter úr sem tartotta kizártnak.
Ma ülésezett az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága. Demszky Gábortól, a bizottság elnökétől kérdeztem: elképzelhető-e, hogy még mindig lehallgatnak telefonokat, köztük ráadásul a Parlamentben lévőket is, s tárgyalt-e ma erről a bizottság?
- A bizottság ma az újságcikk alapján tárgyalta ezt a témát. Simon András urat, a Nemzetbiztonsági Bizottság megbízott igazgatóját is megkérdeztük a telefonlehallgatással kapcsolatban. Ő elmondta, hogy természetesen ilyesmit kizárni nem lehet, és én felkértem arra, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálja meg ezt az ügyet. Ő erre ígéretet tett, és egy jelentést fog a számomra előre elkészíteni -, és én a jelentés alapján fogok - remélhetőleg legközelebb a közeljövőben - nyilatkozni erről az ügyről. Tehát a lényege az, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal ki fogja ezt vizsgálni, és az eredményét ismerteti fogja ennek a vizsgálatnak. (folyt.)
1990. október 17., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 96-7o-o73 Pannonhalma: Egyedül élő 72 éves öregasszony, aki nagyon sérelmezi azt, hogy a cigányok és a zsidók ellen pimasz módon .... szégyellem magamat Önök helyett. A Baló úr, amióta átvette a vezetést, rettenetesen egybe teszi az érdekes műsorokat.Úgy látszik, hogy csak a cigányok és a zsidók ellen megy ez a műsor, mert ha ez megy, akkor okvetlenül a másikon egy jó film megy.
- 8oo-6o3: Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy az adón, a Kabhegyi adón suszterek, műszerészek vagy esetleg mérnökök dolgoznak, mert most már két hete elviselhetetlen a tv-nek a nézése.
- Nagy Józsefné IV. ker. Attila út 4.: Szeretnék érdeklődni végre, hogy hogyan lehet a Bumm-ba bejutni. Leszázalékolt nyugdíjas vagyok, szilveszter óta keresem Önöket. Augusztus 19-ikén egyszer jelentkeztek és nem hívtak vissza. Hétfőn itthon vagyok, szeretnék végre a telefonos játékba bekerülni, ha lehetséges."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|