|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Ideiglenes Ügyvezető Testületének közleménye
"A józanul gondolkodó emberek értik és értékelik, hogy a
pártmunkások döntő többsége hasznos tevékenységet végzett,
együttéreznek velük nehéz helyzetükben, és támogatják azt a jogos
igényüket, hogy képzettségüknek megfelelő munkaterületen
helyezkedhessenek el."
Deutschlandfunk, Esti híradó:
Halottkultusz - kommunista vallásossággal
"Amikor
ez év nyarán Juríj Csarjakin történész Moszkvában azzal a
javaslattal állt elő, hogy Lenin bebalzsamozott tetemét távolítsák
el a mauzóleumból, és a szovjet állam alapítóját tisztes polgári
körülmények között temessék el, még a szabad-gondolkodók közül is
sokan felhördültek. Tették ezt annak ellenére, hogy bizonyított
tény: sem maga Lenin, sem pedig felesége Nagyesda Krupszkaja asszony
nem akarta, hogy ezen az óegyiptomi módon örökítsék meg a bolsevik
vezető emlékét."
|
|
|
|
|
|
|
A négyoldalú találkozó jelentősége
|
---------------------------------- London, 1989. november 13. (BBC, Panoráma) - A berlini fal összeomlásával egyidejűleg a kelet-nyugati együttműködés újabb ösztönző fordulattal fokozódik: a hét végén - mint ismeretes - Budapesten tartott ülést négy ország külügyminisztere azzal a céllal, hogy új közép-kelet-európai együttműködési rendszert alakítsanak ki. Az Ausztria, Magyarország, Olaszország és Jugoszlávia részvételével zajló vállalkozás jelentőségét vizsgálja meg most következő hírmagyarázatában Pártos Gábor: - A magas szintű találkozó gondolata alig 6 héttel ezelőtt Gianni de Michelis olasz külügyminiszter kezdeményezésére merült fel, amikor a résztvevő másik három ország külügyminiszterei is jelen voltak az ENSZ New York-i közgyűlésén. A szervezők gyorsasága jelzi, milyen fontosságot tulajdonítanak a résztvevők az új európai kapcsolatok alakításának. Az együttműködés főként kereskedelmi, kulturális és környezetvédelmi vonalon folyik. Az egyes célkitűzések közé tartozik a térség autóút-hálózatának, energiakészletének és távközlési rendszerének fokozottabb összehangolása. A tervek - szakértők bevonásával - a következő öt hónap során készülnek el. A résztvevő országok miniszterelnökei a nyáron tárgyalnak majd a helsinki záróokmány aláírásának 15. évfordulóján. A Duna-Adria térség együttműködési rendszerének kiépítési tervei voltaképpen szorosan összekapcsolódnak az európai együttműködést szorgalmazó, fokozatosan újra éledő helsinki folyamat örökségével. A tervek szerint a négy ország külügyminiszterei a jövőben rendszeres évi találkozókat tartanak. (folyt.)
1989. november 13., hétfő
|
Vissza »
|
|
- Négyes találkozó - 1. folyt.
|
Horn Gyula cáfolta, hogy az új szövetség politikai jellegű, s miután Olaszország és Magyarország egymással szemben álló katonai szövetségekhez tartozik, Ausztria és Jugoszlávia pedig ezeken kívülálló félként jelenik meg a tárgyalóasztalnál, jelen pillanatban valószínűtlen is, hogy politikai megfontolások vezérelnék a négyoldalú kezdeményezést. A politikai együttműködés ugyanakkor nem zárható ki teljes egészében. Magyarország két hónappal ezelőtt javasolta, hogy az osztrák és a jugoszláv határok mentén egy 50 kilométeres biztonsági zónát létesítsenek. A kelet-európai lendületes változások által pedig az egymással szemben álló katonai tömbök békés feloszlatása válik elképzelhetővé. +++
1989. november 13., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 96-7o-o73 Pannonhalma: Egyedül élő 72 éves öregasszony, aki nagyon sérelmezi azt, hogy a cigányok és a zsidók ellen pimasz módon .... szégyellem magamat Önök helyett. A Baló úr, amióta átvette a vezetést, rettenetesen egybe teszi az érdekes műsorokat.Úgy látszik, hogy csak a cigányok és a zsidók ellen megy ez a műsor, mert ha ez megy, akkor okvetlenül a másikon egy jó film megy.
- 8oo-6o3: Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy az adón, a Kabhegyi adón suszterek, műszerészek vagy esetleg mérnökök dolgoznak, mert most már két hete elviselhetetlen a tv-nek a nézése.
- Nagy Józsefné IV. ker. Attila út 4.: Szeretnék érdeklődni végre, hogy hogyan lehet a Bumm-ba bejutni. Leszázalékolt nyugdíjas vagyok, szilveszter óta keresem Önöket. Augusztus 19-ikén egyszer jelentkeztek és nem hívtak vissza. Hétfőn itthon vagyok, szeretnék végre a telefonos játékba bekerülni, ha lehetséges."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|