|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Ideiglenes Ügyvezető Testületének közleménye
"A józanul gondolkodó emberek értik és értékelik, hogy a
pártmunkások döntő többsége hasznos tevékenységet végzett,
együttéreznek velük nehéz helyzetükben, és támogatják azt a jogos
igényüket, hogy képzettségüknek megfelelő munkaterületen
helyezkedhessenek el."
Deutschlandfunk, Esti híradó:
Halottkultusz - kommunista vallásossággal
"Amikor
ez év nyarán Juríj Csarjakin történész Moszkvában azzal a
javaslattal állt elő, hogy Lenin bebalzsamozott tetemét távolítsák
el a mauzóleumból, és a szovjet állam alapítóját tisztes polgári
körülmények között temessék el, még a szabad-gondolkodók közül is
sokan felhördültek. Tették ezt annak ellenére, hogy bizonyított
tény: sem maga Lenin, sem pedig felesége Nagyesda Krupszkaja asszony
nem akarta, hogy ezen az óegyiptomi módon örökítsék meg a bolsevik
vezető emlékét."
|
|
|
|
|
|
|
Walesa Kanadában
|
Montreal, 1989. november 11. szombat (AP/AFP) - Új időszak kezdődik Európoában, új nemzedék lép színre, amely a megosztott kontinens újraegyesítését akarja - hangoztatta Lech Walesa pénteken, a montreali repülőtéren adott nyilatkozatában. A Szolidaritás szakszervezet vezetője a Kanadai Szakszervezeti Szövetség meghívására érkezett Montrealba, ahonnan a jövő héten továbbutazik az Egyesült Államokba.
Az NDK-ban kialakult helyzetről szólva a lengyel szakszervezeti vezető azt mondotta, hogy a közelmúltban lezajlott személyi változásokat már sokkal előbb végre kellett volna hajtani. A mostani drámai események korábbi hanyagságok következményei. Ez rendszerint olyankor következik be, amikor valaki lemarad a történelem vonatáról - tette hozzá. Walesa észak-amerikai útja során hétfőn találkozik Bryan Mulroney kanadai miniszterelnökkel és rajta kívül más politikai vezetőkkel, valamint a lengyel közösség képviselőivel. Kanada után az Egyesült Államokba utazik, ahol George Bush elnök is fogadja. Az APA osztrák hírügynökség úgy tudja, hogy Walesa Kanadában és az Egyesült Államokban elsősorban Lengyelország külföldi adósságainak részleges elengedését próbálja elérni. Az AP szerint a lengyel szakszervezeti vezető további kölcsönöket és külföldi beruházásokat akar szerezni a súlyos gazdasági helyzetben lévő Lengyelország számára. +++
1989. november 11., szombat 10:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 96-7o-o73 Pannonhalma: Egyedül élő 72 éves öregasszony, aki nagyon sérelmezi azt, hogy a cigányok és a zsidók ellen pimasz módon .... szégyellem magamat Önök helyett. A Baló úr, amióta átvette a vezetést, rettenetesen egybe teszi az érdekes műsorokat.Úgy látszik, hogy csak a cigányok és a zsidók ellen megy ez a műsor, mert ha ez megy, akkor okvetlenül a másikon egy jó film megy.
- 8oo-6o3: Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy az adón, a Kabhegyi adón suszterek, műszerészek vagy esetleg mérnökök dolgoznak, mert most már két hete elviselhetetlen a tv-nek a nézése.
- Nagy Józsefné IV. ker. Attila út 4.: Szeretnék érdeklődni végre, hogy hogyan lehet a Bumm-ba bejutni. Leszázalékolt nyugdíjas vagyok, szilveszter óta keresem Önöket. Augusztus 19-ikén egyszer jelentkeztek és nem hívtak vissza. Hétfőn itthon vagyok, szeretnék végre a telefonos játékba bekerülni, ha lehetséges."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|