|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Ideiglenes Ügyvezető Testületének közleménye
"A józanul gondolkodó emberek értik és értékelik, hogy a
pártmunkások döntő többsége hasznos tevékenységet végzett,
együttéreznek velük nehéz helyzetükben, és támogatják azt a jogos
igényüket, hogy képzettségüknek megfelelő munkaterületen
helyezkedhessenek el."
Deutschlandfunk, Esti híradó:
Halottkultusz - kommunista vallásossággal
"Amikor
ez év nyarán Juríj Csarjakin történész Moszkvában azzal a
javaslattal állt elő, hogy Lenin bebalzsamozott tetemét távolítsák
el a mauzóleumból, és a szovjet állam alapítóját tisztes polgári
körülmények között temessék el, még a szabad-gondolkodók közül is
sokan felhördültek. Tették ezt annak ellenére, hogy bizonyított
tény: sem maga Lenin, sem pedig felesége Nagyesda Krupszkaja asszony
nem akarta, hogy ezen az óegyiptomi módon örökítsék meg a bolsevik
vezető emlékét."
|
|
|
|
|
|
|
- NDK fejlemények - 1. folyt.
|
A keletnémet kommunista párt Központi Bizottsága még holnap is folytatódó plénumán megvitatják a pártfőtitkár beszédét, amelyben kifejtette, hogy az NDK rendkívül nehéz és bonyolult helyzetbe került. Egon Krenz utalt arra is, hogy a párt új választási törvényt akar, majd arról beszélt, hogy szükség van az állam és a párt szétválasztására. Ebből nyugati tudósítók arra következtettek, hogy talán Kelet-Berlinben is belátják: elodázhatatlan a hatalom súlypontjának eltolódása, amire jó példa a lengyelországi és a magyarországi helyzet - ugyanis mindkét országban a párttól a kormány és a parlament kezébe megy át a hatalom. Közvetve erre utal a refompárti Hans Modrow jelölése a miniszterelnöki tisztségre. Ez persze csak még kezdeti lépést jelenthet, a reformszándék igazi próbája az lehet majd, ha Krenz és az NDK vezetősége lehetővé teszi a szabad választásokat. - Most érkezett a jelentés, hogy december 15-ikétől 17-ikéig a keletnémet kommunista párt rendkívüli konferenciát tart. Ez hasonló egy pártkongresszushoz. A következő - rendszeres - pártkongresszus jövő év májusában lesz. A rendkívüli pártkonferenciáról szóló döntést a Központi Bizottság mai ülésén hozta. +++
1989. november 9., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 96-7o-o73 Pannonhalma: Egyedül élő 72 éves öregasszony, aki nagyon sérelmezi azt, hogy a cigányok és a zsidók ellen pimasz módon .... szégyellem magamat Önök helyett. A Baló úr, amióta átvette a vezetést, rettenetesen egybe teszi az érdekes műsorokat.Úgy látszik, hogy csak a cigányok és a zsidók ellen megy ez a műsor, mert ha ez megy, akkor okvetlenül a másikon egy jó film megy.
- 8oo-6o3: Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy az adón, a Kabhegyi adón suszterek, műszerészek vagy esetleg mérnökök dolgoznak, mert most már két hete elviselhetetlen a tv-nek a nézése.
- Nagy Józsefné IV. ker. Attila út 4.: Szeretnék érdeklődni végre, hogy hogyan lehet a Bumm-ba bejutni. Leszázalékolt nyugdíjas vagyok, szilveszter óta keresem Önöket. Augusztus 19-ikén egyszer jelentkeztek és nem hívtak vissza. Hétfőn itthon vagyok, szeretnék végre a telefonos játékba bekerülni, ha lehetséges."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|