|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Ideiglenes Ügyvezető Testületének közleménye
"A józanul gondolkodó emberek értik és értékelik, hogy a
pártmunkások döntő többsége hasznos tevékenységet végzett,
együttéreznek velük nehéz helyzetükben, és támogatják azt a jogos
igényüket, hogy képzettségüknek megfelelő munkaterületen
helyezkedhessenek el."
Deutschlandfunk, Esti híradó:
Halottkultusz - kommunista vallásossággal
"Amikor
ez év nyarán Juríj Csarjakin történész Moszkvában azzal a
javaslattal állt elő, hogy Lenin bebalzsamozott tetemét távolítsák
el a mauzóleumból, és a szovjet állam alapítóját tisztes polgári
körülmények között temessék el, még a szabad-gondolkodók közül is
sokan felhördültek. Tették ezt annak ellenére, hogy bizonyított
tény: sem maga Lenin, sem pedig felesége Nagyesda Krupszkaja asszony
nem akarta, hogy ezen az óegyiptomi módon örökítsék meg a bolsevik
vezető emlékét."
|
|
|
|
|
|
|
Beruházásvédelmi megállapodás Kuvaittal
|
Kuvait, 1989. november 8. szerda (MTI) - Beck Tamás kereskedelmi miniszter szerdán Kuvaitban beruházásvédelmi megállapodást írt alá Ali el Kalifa esz-Szabah kuvaiti olajügyi-, megbizott pénzügyminiszterrel. Ez az első beruházásvédelmi megállapodás, amelyet Magyarország egy arab országgal kötött.
A beruházásvédelmi megállapodás megnyíthatja az utat a kuvaiti működő tőke magyarországi beáramlása előtt. Kuvait a világ egyik legnagyobb tőkekihelyezője, a külföldön befektetett összes tőkéje eléri a 75 milliárd dollárt. Beck Tamás kuvaiti tartózkodása alatt tárgyalt a tervezési, a villamosipari és vízügyi, a közlekedési, az olajipari, valamint az ipari és kereskedelmi miniszterrel. Tájékoztatta partnereit a magyar gazdasági reformokról, valamint a főbb külgazdasági célkitűzéseinkről. Beck Tamás és a kíséretében lévő üzletemberek konkrét befektetési javaslatokat terjesztettek elő a magyar kőolajfeldolgozás és vegyipar bővítésére, az üzemanyagtöltő hálózat fejlesztésére, az Adria kőolajvezeték hasznosítására. Beck Tamás felhívta partnerei figyelmét a magyar állami vállalatok privatizálásához kapcsolódó befektetési lehetőségekre, valamint idegenforgalmi létesítmények, üzletközpontok, irodaházak építésére. A kétoldalú kereskedelemről a magyar kereskedelmi miniszter és kuvaiti partnere megállapította, hogy a 8O-as évek közepére jellemző stagnálás után az ismét felfutóban van, és idén eléri a 4O millió dollárt. A kuvaiti kereskedelmi és ipari miniszter megállapította, hogy a nyított és Igényes kuvaiti piacon a magyar export számos terméke ismert, így az energetikában a Transelektro, az olajiparban a Chemokomplex, a távközlésben a BUDAVOX, a tömegközlekedésben a Mogürt-Ikarus szerezett hírnevet. A kuvaiti miniszter hangsúlyozta, hogy az olajpiac stabilizálódásával hosszabb távra tudnak tervezni. Az érvényben lévő kuvaiti ötéves terv jelentős mennyiségű áru- és szolgáltatás-importot irányoz elő, amelyhez kapcsolódhatnak a magyar vállalatok. Az ötéves terv kapcsán közös beruházás, technológia-transzfer és áruimport egyaránt elképzelhető. Beck Tamás a kuvaiti kereskedelmi és iparkamarában tájékoztatást adott a működőtőke-bevonás érdekében hozott magyarországi intézkedésekről.+++
1989. november 8., szerda 17:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 96-7o-o73 Pannonhalma: Egyedül élő 72 éves öregasszony, aki nagyon sérelmezi azt, hogy a cigányok és a zsidók ellen pimasz módon .... szégyellem magamat Önök helyett. A Baló úr, amióta átvette a vezetést, rettenetesen egybe teszi az érdekes műsorokat.Úgy látszik, hogy csak a cigányok és a zsidók ellen megy ez a műsor, mert ha ez megy, akkor okvetlenül a másikon egy jó film megy.
- 8oo-6o3: Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy az adón, a Kabhegyi adón suszterek, műszerészek vagy esetleg mérnökök dolgoznak, mert most már két hete elviselhetetlen a tv-nek a nézése.
- Nagy Józsefné IV. ker. Attila út 4.: Szeretnék érdeklődni végre, hogy hogyan lehet a Bumm-ba bejutni. Leszázalékolt nyugdíjas vagyok, szilveszter óta keresem Önöket. Augusztus 19-ikén egyszer jelentkeztek és nem hívtak vissza. Hétfőn itthon vagyok, szeretnék végre a telefonos játékba bekerülni, ha lehetséges."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|