Rendszerváltás és az MTI

	Interjú Kelen Andrással
----------------------- Köln, 1989. november 6. (DLF, Esti híradó) - Az elmúlt héten Tutzingban német munkaügyi szakemberek a munkanélküliség égető kérdéseit taglalták. Meghívott előadó volt Kelen András budapesti közgazdász is, akivel munkatársnőnk, Szász Judit beszélgetett. - Dr. Kelen Andrást, a Budapesti Munkaügyi Kutatóintézet munkatársát kérdezem: miért van szükség magyarországon munkanélküliségre? - A kérdés is egy kicsit tréfás volt, de van benne sok igazság, szakmai körökben, és hangsúlyozom, hogy csak közgazdászok között, hiszen a tömegkommunikációban ez a kérdés így nem vetődhet fel. Szakmai körökben úgy tartják, hogy ha már van munkanélküliség, jelentős munkanélküliség, annak legalább egy haszna mindenképpen van, ez annak a jele, hogy beindult a már nagyon várt strukturaváltozás. Tehát megkezdődött a rossz üzemek lecserélése a jobbakra. - Említette, hogy Magyarországon nincsen tömeges munkanélküliség, van ellenben réteg- és foglalkozás-specifikus munkanélküliség. Miért létezik ez a fajta munkanélküliség Magyarországon? Szükségszerű-e, jó-e? - Semmiképpen nem jó, de szükségszerű. Tehát a regionális, területenként jelentkező munkanélküliségtől most eltekintve, hiszen ha valahol bezárnak egy üzemet, vagy mondjuk Borsodban vagy Ózdon szanálják a nagyüzemet és elbocsátanak akár több száz embert is, akkor ez helyileg egy jelentős probléma lesz. De országosan még nincs meg az, amit Európa-szerte tapasztalunk, amely 10 százalék, hát mi itt még semmiképpen nem tartunk. Ellenben van egy krónikus munkanélküliséggel küzdő réteg. Ezek azok, akiknek az iskolázottsága nem megfelelő, akiknek a munkamorálja - fogalmazzak így - nem megfelelő, akik nehezen közvetíthetők. Tehát akik hiába mennek el a most már vidéken is meglévő munkaközvetítő irodába, nem tudnak nekik megfelelő állást biztosítani, ezért gyakorlatilag komoly létbizonytalansággal küzdenek. (folyt.) 1989. november 6., hétfő
Vissza »

	- Interjú Kelen Andrással - 1. folyt.
Ez egy komoly elméleti probléma, és főleg gyakorlati, hogy mit lehet kezdeni ilyen emberekkel itt Németországban is. Van egy nagyon jelentős réteg még aki ide tartozik, az 1960-as évek "nagy generációja" - mondjuk így. Ezek az emberek ma is nagyon nehezen illeszkednek be az iparba. A német ipar aztán kiváltképpen elég szigorú rendszerben dolgozik, és nagyon sok ember ebből kilóg. Van aki egyszerűen nem tud, vagy nem akar pontos lenni mondjuk minden reggel, és szeretne úgy élni, hajlandó az életszínvonalából is engedni, de hogy ő úgy éljen, olyan munkát találjon, ami az ő életstílusának inkább megfelel. Nagyon sokan gondolkoznak így egykori 60-as évekbeli fiatalok, meg a mai fiatalok közül is. Szóval Németországban ez egy igazi mozgalom, hogy ilyen embereknek is találjunk munkát, tudjanak munkát adni. Ebből sokat tanulhatunk, mert ugyan nálunk ez a "nagy generáció" ez nincs, a mi "nagy generációnk" nagyon jól megtalálta, talán túl jól is megtalálta a helyét azóta a társadalomban. Viszont például van nálunk cigány probléma, ami hasonló módon kulturálisan definiálható probléma, persze egészen más összetevőkkel. A kérdés annyiban ugyanaz, hogy hogyan lehet olyan munkaviszonyt teremteni, ami bizonyos kulturális meghatározottságokat tudomásul tud venni. - Magyarország és Németország nagyon sok mindenben különböznek, ami a munkapolitikát, munkanélküliséget illeti. Mégis mennyiben hasznosíthatók a Német Szövetségi Köztársaságban megszerzett tapasztalatok, 30-40 év tapasztalata abban, ami most Magyarországon kialakulóban van? Mi az, ami alkalmazható, mi az ami nem? - Meglepően sok mindent lehet tanulni és meglepően sok mindent lehet egészen szilárd meggyőződésem szerint át is ültetni a magyar gyakorlatba. A következőt tartanám itt szem előtt. Arról van szó, hogy Magyarországon eddig a mindenféle gazdaságpolitikát, és közte a munkaügyi politikát úgy képzelték el és főleg úgy csinálták, hogy az állam és a gazdaságpolitika tárgya a munkavállaló, és köztük semmi. (folyt.) 1989. november 6., hétfő
Vissza »

	- Interjú Kelen Andrással - 2. folyt.
Itt én azt látom, és ez különösen tanulságos számomra, hogy van a kettő között egy független szektor, független egyesületekből álló, önálló, független szakértőkből álló szektor, a non-profit szervezeteknek a szférája. Ide tartoznak: alapítványok, egyesületek, jótékonysági intézmények, ezekben dolgozó szakértők. Ezek finanszírozás-képes szervezetek is egyben. - Ennek viszont egyik feltétele az, hogy a munkavállalók itt fizetésüknek egy bizonyos százalékát befizetik munkanélküli segélyre. Magyarországon ez tudtommal még nem történik meg. Tehát ezt a tőkét még Magyarországon meg kell teremteni. - Létezik ez a pénz, sőt maga a biztosítás is, csak az a sajnálatos körülmény áll fenn, hogy nálunk egy kalapba megy ez bele: a társadalombiztosításba. Tehát nincs külön nyugdíjbiztosítás, betegbiztosítás és munkanélküli segélyre vonatkozó biztosítás, hanem minden egy nagy kalapba megy, ami ráadásul horribile dictu ezelőtt még egy évvel. Maga is mint egy nagy kalap belefolyt a nálánál létező még nagyobb kalapba, a költségvetésbe. Ma már ez nincs így, ma már külön van a társadalombiztosítás mint olyan. De még nincsenek külön az egyes biztosítási formák, biztosítási alapok. Összegszerűen nem kell többet fizetni, hiszen ma is többlete van a társadalombiztosításnak, többlete van, amit egyébként sajnos el is vonnak tőle, tehát többet semmiképpen nem kéne fizetni, hanem több alapba kéne ugyanazt a pénzt beletenni. Ezek az alapok azután gazdálkodhassanak azzal a pénzzel annak rendje és módja szerint. Fektethessék be tőkepiacnak. Általában a legbiztosabb befektetését szokták megszerezni maguknak ezek a nagy társadalombiztosítási alapok. +++ 1989. november 6., hétfő
Vissza »