|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Ideiglenes Ügyvezető Testületének közleménye
"A józanul gondolkodó emberek értik és értékelik, hogy a
pártmunkások döntő többsége hasznos tevékenységet végzett,
együttéreznek velük nehéz helyzetükben, és támogatják azt a jogos
igényüket, hogy képzettségüknek megfelelő munkaterületen
helyezkedhessenek el."
Deutschlandfunk, Esti híradó:
Halottkultusz - kommunista vallásossággal
"Amikor
ez év nyarán Juríj Csarjakin történész Moszkvában azzal a
javaslattal állt elő, hogy Lenin bebalzsamozott tetemét távolítsák
el a mauzóleumból, és a szovjet állam alapítóját tisztes polgári
körülmények között temessék el, még a szabad-gondolkodók közül is
sokan felhördültek. Tették ezt annak ellenére, hogy bizonyított
tény: sem maga Lenin, sem pedig felesége Nagyesda Krupszkaja asszony
nem akarta, hogy ezen az óegyiptomi módon örökítsék meg a bolsevik
vezető emlékét."
|
|
|
|
|
|
|
Pozsonyi tüntetés - Carnogursky
|
Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1989. november 6. hétfő (MTI-TUD) - Ellenzéki tüntetés volt hétfőn délelőtt Pozsonyban. Az igazságügyi palota elé, ahol Jan Carnogursky szlovák ellenzéki aktivista pere kezdődött volna, mintegy kétszáz ember gyűlt össze. A tömeg a letartóztatásban levő Carnogursky szabadonbocsátását, az emberi jogok érvényesítését, szabadságot követelt és a Charta 77-et éltette. Carnogursky ügyének bírósági tárgyalását bizonytalan időre elnapolták, mert a védőügyvéd egészségi okok miatt nem tudott megjelenni.
Carnogursky szlovák katolikus ellenzéki aktivista és három társa ellen még augusztus közepén indítottak ,,izgató nyilatkozatok terjesztése miatt,, bűnvádi eljárást a hatóságok. Az ügy háttere az, hogy Carnogursky és három társa - Hana Ponicka, Anton Selecky és Miroslav Kusy - augusztus elején nyílt levelet írt a szlovák kormányhoz. Ebben bírálta az 1968-as csehszlovákiai katonai beavatkozást és bejelentette, hogy augusztus 20-án Pozsonyban, Kassán és más szlovákiai városokban meg kívánnak emlékezni azokról, akik az öt VSZ-tagállam katonai beavatkozásakor vesztették életüket e városokban. Carnogursky és társai szabadonbocsátása érdekében többen is felemelték szavukat. Václav Havel drámaíró, a Charta 77 vezető személyisége nyílt levélben kérte Tadeusz Mazowiecki lengyel kormányfőt és Pozsgay Imre magyar államminisztert, járjanak közbe Carnogursky és Kusy ügyében a csehszlovák vezetésnél. A négy perbefogott közül csak Kusyt és Carnogurskyt tartották előzetes letartóztatásban. Kusyt október elején a pozsonyi városi bíróság szabadlábra helyeztette, de az eljárást folytatják ellene. A továbbra is előzetes letartóztatásban levő Carnogurskynak az ügyét hétfőn tárgyalta volna a pozsonyi városi bíróság. Mivel azonban Carnogursky védője egészségi okok miatt nem jelent meg, a tárgyalást bizonytalan időre elnapolták. +++
1989. november 6., hétfő 17:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 96-7o-o73 Pannonhalma: Egyedül élő 72 éves öregasszony, aki nagyon sérelmezi azt, hogy a cigányok és a zsidók ellen pimasz módon .... szégyellem magamat Önök helyett. A Baló úr, amióta átvette a vezetést, rettenetesen egybe teszi az érdekes műsorokat.Úgy látszik, hogy csak a cigányok és a zsidók ellen megy ez a műsor, mert ha ez megy, akkor okvetlenül a másikon egy jó film megy.
- 8oo-6o3: Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy az adón, a Kabhegyi adón suszterek, műszerészek vagy esetleg mérnökök dolgoznak, mert most már két hete elviselhetetlen a tv-nek a nézése.
- Nagy Józsefné IV. ker. Attila út 4.: Szeretnék érdeklődni végre, hogy hogyan lehet a Bumm-ba bejutni. Leszázalékolt nyugdíjas vagyok, szilveszter óta keresem Önöket. Augusztus 19-ikén egyszer jelentkeztek és nem hívtak vissza. Hétfőn itthon vagyok, szeretnék végre a telefonos játékba bekerülni, ha lehetséges."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|