|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Ideiglenes Ügyvezető Testületének közleménye
"A józanul gondolkodó emberek értik és értékelik, hogy a
pártmunkások döntő többsége hasznos tevékenységet végzett,
együttéreznek velük nehéz helyzetükben, és támogatják azt a jogos
igényüket, hogy képzettségüknek megfelelő munkaterületen
helyezkedhessenek el."
Deutschlandfunk, Esti híradó:
Halottkultusz - kommunista vallásossággal
"Amikor
ez év nyarán Juríj Csarjakin történész Moszkvában azzal a
javaslattal állt elő, hogy Lenin bebalzsamozott tetemét távolítsák
el a mauzóleumból, és a szovjet állam alapítóját tisztes polgári
körülmények között temessék el, még a szabad-gondolkodók közül is
sokan felhördültek. Tették ezt annak ellenére, hogy bizonyított
tény: sem maga Lenin, sem pedig felesége Nagyesda Krupszkaja asszony
nem akarta, hogy ezen az óegyiptomi módon örökítsék meg a bolsevik
vezető emlékét."
|
|
|
|
|
|
|
MSZDP a kongresszusról
|
---------------------- London, 1989. október 9. (BBC, Panoráma) - Londonban tartózkodik Petrasovits Anna, a Magyar Szociáldemokrata Párt vezetőségi tagja. Tőle kért véleményt munkatársunk Radnóti Zoltán. - Mennyiben érinti a Szociáldemokrata Pártot az, hogy egy Szocialista Párt született a régi kommunista pártból? Úgy érzi, hogy tényleges versenytárs lépett ezzel ugyanarra a pálya-sávra, ahol már önök is vannak? - Én azt hiszem, hogy rengeteg munkát kell elvégezzünk ahhoz, hogy a békés átmenet az valóban átmenet legyen Magyarországon és nem hiszem, hogy a Szociáldemokrata Párttól terepet venne el egy új szocialista párt. Én azt hiszem, hogy nekünk továbbra is maradnak politikai feladataink. Úgy érezzük, hogy az embereknek Magyarországon elegük volt a kaméleon-figurákból, egy szűk csoport állandó önrotációjából. Elegük volt a kasztpolitizálásból és egy klubnemzetből. Meggyőződésem, hogy a békés átmenetben igen fontos szerepet töltöttek be a reformkommunisták, történelmi szerepet töltöttek be. Eljött, vagy el fog jönni azonban egy olyan politikai szituáció, ahol újabb csoportok, újabb ellenzéki szervezetek bekapcsolódására lesz szükség a nemzet politikai életében ahhoz, hogy a traszformáció valóban végbemenjen Magyarországon. - Számítottak arra, hogy tényleg ez lesz az MSZMP kongresszusának a kimenetele? - Valami ilyesmire számítottunk. Tehát a fundamentalisták elhatárolódására, esetleg új kommunista párt létrehozására, és arra, hogy a pártnak a nagyobbik fele megpróbál valamiképpen megújulni és egy reformkommunista irányvételt venni. (folyt.)
1989. október 9., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- MSZDP a kongresszusról - 1. folyt.
|
Ezzel együtt azonban úgy érzem, hogy a Szociáldemokrata Párt programja jól elhatárolható ma is a megújult Szocialista Párt programjától. Hiszen egy sokkal erőteljesebb privatizációt szeretnénk beindítani, egy valódi közrendűekből verbuválódott új középosztály létrehozásáért fogunk megtenni mindent a politikai életben, míg hát a reformkommunisták - legalábbis eddig úgy tűnik, hogy - elsősorban abban érdekeltek, hogy a jelenlegi politikai elitet átmentsék a gazdasági szektorba, vegyesvállalatokba. Továbbá nálunk alapelv, hogy a párt és a társadalom alúlról szerveződik. Közrendűek beemelése a politikai életbe rendkívül fontos. A polgári nemzetbe polgárokat kell létrehoznunk a munkásokból és a parasztokból, értelmiségiekből és egy új megteremtendő osztályból, a vállalkozói rétegből. Néha úgy érzem viszont, hogy a reformkommunisták ma is inkább felülről gondolkoznak, szűk körben, és a nemzetet még mindig valami klubnak, klubféleségnek képzelik el. Mi új, független, alúlról szerveződő ellenzéki szervezeteket akarunk. A Szociáldemokrata Párt nem kíván az új Szocialista Párt leányvállalata, filiáléja lenni. Reméljük, hogy ezt előbb-utóbb az új Szocialista Párt vezetői is meg fogják érteni. - Gorbacsov állítólag azt tanácsolta a lengyel vezetőknek, hogy Lengyelország problémáit nem lehet megoldani a kommunista párt nélkül. Érzése szerint szükség van mondjuk erre az új Szocialista Pártra Magyarország jövőjének a kibontakoztatásához? - Ezt végül is a szavazások fogják eldönteni. Ha a magyar nép úgy dönt, hogy a megújult Szocialista Pártra nincs szükség egy új politikai közéletben, akkor lehet, hogy valóban nem lesz része a politikai közéletben. Bár erre elég kis esélyt adok pillanatnyilag. (folyt.)
1989. október 9., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- MSZDP a kongresszusról - 2. folyt.
|
Egy dolog azonban biztos, hogy a szakapparátus folyamatosságára szükség lesz, tehát a minisztériumok munkájára, az államigazgatás folyamatosságára szükség lesz, akármilyen koalíciós kormány alakul Magyarországon. - Most már a nevük is nagyon hasonló. El tudja képzelni, hogy valaha is koalícióra lépnek, vagy összeállnak szorosabban a reform-szocialistákkal, a reformkommunistákkal? - Amennyiben a mi természetes szövetségeseink is úgy gondolják, hogy a kibontakozás érdekében szükséges koalícióra lépni a reformkommunistákkal. - Kik ezek a természetes szövetségesek? - A Szociáldemokrata Párt természetes szövetségesei a liberális, szociális-liberális gondolkodású politikusok, akik legnagyobb számban ma a szabaddemokraták közt és a fiatal demokraták közt találhatók meg. Egyéb ellenzéki csoportokban is fellelhetők. Ha a szociális-liberális gondolkodású erők úgy tartják jónak, hogy a reformkommunistákkal valamilyen együttműködés szükséges, akkor ezt meg fogjuk majd tenni. De a természetes szövetségeseink nélkül külön koalícióra nem fogunk lépni a reformkommunistákkal. +++
1989. október 9., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 96-7o-o73 Pannonhalma: Egyedül élő 72 éves öregasszony, aki nagyon sérelmezi azt, hogy a cigányok és a zsidók ellen pimasz módon .... szégyellem magamat Önök helyett. A Baló úr, amióta átvette a vezetést, rettenetesen egybe teszi az érdekes műsorokat.Úgy látszik, hogy csak a cigányok és a zsidók ellen megy ez a műsor, mert ha ez megy, akkor okvetlenül a másikon egy jó film megy.
- 8oo-6o3: Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy az adón, a Kabhegyi adón suszterek, műszerészek vagy esetleg mérnökök dolgoznak, mert most már két hete elviselhetetlen a tv-nek a nézése.
- Nagy Józsefné IV. ker. Attila út 4.: Szeretnék érdeklődni végre, hogy hogyan lehet a Bumm-ba bejutni. Leszázalékolt nyugdíjas vagyok, szilveszter óta keresem Önöket. Augusztus 19-ikén egyszer jelentkeztek és nem hívtak vissza. Hétfőn itthon vagyok, szeretnék végre a telefonos játékba bekerülni, ha lehetséges."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|