|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Ideiglenes Ügyvezető Testületének közleménye
"A józanul gondolkodó emberek értik és értékelik, hogy a
pártmunkások döntő többsége hasznos tevékenységet végzett,
együttéreznek velük nehéz helyzetükben, és támogatják azt a jogos
igényüket, hogy képzettségüknek megfelelő munkaterületen
helyezkedhessenek el."
Deutschlandfunk, Esti híradó:
Halottkultusz - kommunista vallásossággal
"Amikor
ez év nyarán Juríj Csarjakin történész Moszkvában azzal a
javaslattal állt elő, hogy Lenin bebalzsamozott tetemét távolítsák
el a mauzóleumból, és a szovjet állam alapítóját tisztes polgári
körülmények között temessék el, még a szabad-gondolkodók közül is
sokan felhördültek. Tették ezt annak ellenére, hogy bizonyított
tény: sem maga Lenin, sem pedig felesége Nagyesda Krupszkaja asszony
nem akarta, hogy ezen az óegyiptomi módon örökítsék meg a bolsevik
vezető emlékét."
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: CDU-kongresszus - Kohl - Magyarország (2. rész)
|
A főtitkári funkcióját arra óhajtja felhasználni, hogy onnan is erőteljesebben befolyásolhassa az NSZK kormányának a kelet-nyugati viszony ápolására, ezen belül a Bonn-Berlin kapcsolatok előmozdítására irányuló törekvéseit. Rühe, aki immáron a küszöbönálló választási harc szellemében nyilatkozot, ez alkalommal sem mulasztotta el bírálni az SPD politikáját. A baloldali pártnak újra gyenge pontjaként olvasta a fejére, hogy a szocialista országokkal fenntartott kapcsolatai során szerinte a kommunista pártok egyeduralmának akár még ötven évig tartó változatlan fennmaradásával számolt, s ezért csak az állampártokkal került bizalmas kapcsolatba, elhanyagolva az ellenzéket és a disszidenseket. A CDU 37. kongresszusán egyébiránt olyan égető kérdések megvitatását tűzték napirendre, mint a környezetvédelem, az áttelelepülők, menedékkérők és külföldiek irányában folytatandó politika, nemkülönben a párttevékenység reformja. Kohl a kongresszus előkészületeinek sorába illeszkedő saar-vidéki tartományi CDU-kongresszuson felszólalva ismét kitért az NDK-menekültek problémájára. Az NSZK tévé- és rádióállomásai által is ismertetett beszédében újra köszöntetet mondott a magyar kormány gondoskodásáért, erőfeszítéseiért. Részletek említése nélkül reményét fejezte ki, hogy a kérdés hamarosan megoldódik. A Welt am Sonntag értesülése szerint esetleg már a hét elején lehetővé válhat a keletnémetek kiutazása Magyarországról. Ezenközben azonban - szinten a lap közlése szerint - Prágában már négyszáz körül van az ottani NSZK-nagykövetségen összezsúfolódott menekültek létszáma. Reménysugár, hogy a humanitárius kérdésekben együttesen tevékenykedő Wolfgang Vogel berlini ügyvéd, az NDK-vezetés bizalmasa és Walter Priesnitz, a bonni belnémet kapcsolatok minisztériumának államtitkára hétfőn minden valószínűség szerint a csehszlovák fővárosba utazik. Ők oldották meg az NSZK berlini állandó képviseletén is a menekültproblémát. +++
1989. szeptember 10., vasárnap 12:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 96-7o-o73 Pannonhalma: Egyedül élő 72 éves öregasszony, aki nagyon sérelmezi azt, hogy a cigányok és a zsidók ellen pimasz módon .... szégyellem magamat Önök helyett. A Baló úr, amióta átvette a vezetést, rettenetesen egybe teszi az érdekes műsorokat.Úgy látszik, hogy csak a cigányok és a zsidók ellen megy ez a műsor, mert ha ez megy, akkor okvetlenül a másikon egy jó film megy.
- 8oo-6o3: Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy az adón, a Kabhegyi adón suszterek, műszerészek vagy esetleg mérnökök dolgoznak, mert most már két hete elviselhetetlen a tv-nek a nézése.
- Nagy Józsefné IV. ker. Attila út 4.: Szeretnék érdeklődni végre, hogy hogyan lehet a Bumm-ba bejutni. Leszázalékolt nyugdíjas vagyok, szilveszter óta keresem Önöket. Augusztus 19-ikén egyszer jelentkeztek és nem hívtak vissza. Hétfőn itthon vagyok, szeretnék végre a telefonos játékba bekerülni, ha lehetséges."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|