|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Ideiglenes Ügyvezető Testületének közleménye
"A józanul gondolkodó emberek értik és értékelik, hogy a
pártmunkások döntő többsége hasznos tevékenységet végzett,
együttéreznek velük nehéz helyzetükben, és támogatják azt a jogos
igényüket, hogy képzettségüknek megfelelő munkaterületen
helyezkedhessenek el."
Deutschlandfunk, Esti híradó:
Halottkultusz - kommunista vallásossággal
"Amikor
ez év nyarán Juríj Csarjakin történész Moszkvában azzal a
javaslattal állt elő, hogy Lenin bebalzsamozott tetemét távolítsák
el a mauzóleumból, és a szovjet állam alapítóját tisztes polgári
körülmények között temessék el, még a szabad-gondolkodók közül is
sokan felhördültek. Tették ezt annak ellenére, hogy bizonyított
tény: sem maga Lenin, sem pedig felesége Nagyesda Krupszkaja asszony
nem akarta, hogy ezen az óegyiptomi módon örökítsék meg a bolsevik
vezető emlékét."
|
|
|
|
|
|
|
Lesz-e izotóptemető Ófalunál? (1. rész)
|
1989. június 16., péntek - Közlemény jelent meg a napokban arról, hogy az Állami Közegészségügyi-Járványügyi Főfelügyelőség elutasította az Ófalu határában tervezett radioaktív hulladéktemető létrehozására vonatkozó kérelmet, mégpedig a területhez közeli vízforrások miatt. Az elutasítás ténye igaz, de a felhozott indok tévesen jelent meg, az információ nem a főfelügyelőségtől származik - mondotta dr. Pápay Dénes, az intézmény vezetője az MTI munkatársának.
Dr. Pápay Dénes hangsúlyozta, hogy sugár-egészségügyi szempontból az eddig megismert szakvélemények alapján nincs feltétlenül kizáró oka a hulladéktemető itteni felépítésének, bár ezt az álláspontját csak a Központi Földtani Hivatal még be nem fejezett elemzése alapján erősítheti meg. A létesítési engedély iránti kérelem immár másodfokú, így fellebbezési lehetőség nélküli elutasításának indokául más szempontokat sorolt fel. A főfelügyelő azt kifogásolta, hogy az érintettek nem tartották be az államigazgatási eljárás szabályait. Az eljárási szabálytalanságot abban foglalta össze dr. Pápay Dénes, hogy a Paksi Atomerőmű Vállalat visszavonta az engedélyezéshez feltétlenül szükséges, s a Szociális és Egészségügyi Minisztériumhoz beadott kérelmét. Ebben eredetileg azt kérte, hogy kapjon ,,eltérési engedélyt,, a radioaktív hulladékok elhelyezését szabályozó szabványnak, a vízforrásoktól való kötelező távolságra vonatkozó pontja alól. E szabvány azt írja elő, hogy az ilyen létesítmények 500 méteres körzetében nem lehetnek vízforrások, felszíni vizek. A tervezett ófalui hulladéktemető körzetében 500 méteren belül hét időszakos forrás található, de mint a Magyar Tudományos Akadémia szakértői bizottsága is megerősítette, ezek igen kis hozamú vízszivárgások, s nincsenek vízháztartási kapcsolatban a létesítmény közvetlen környezetével. A szabvány nem definiálja a vízforrások, felszíni vizek fogalmát, nem tesz különbséget a megjelölésnél a hozam, az időszakosság s az innen nyert víz felhasználási célja szempontjából. Így nehéz alkalmazni a szabványt például az adott területen található vízforrásokra is. Ezért lett volna szükség arra, hogy a Paksi Atomerőmű Vállalat a Szociális és Egészségügyi Minisztériumtól kérje e sajátságos helyzet figyelembevételét. (folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 16:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 96-7o-o73 Pannonhalma: Egyedül élő 72 éves öregasszony, aki nagyon sérelmezi azt, hogy a cigányok és a zsidók ellen pimasz módon .... szégyellem magamat Önök helyett. A Baló úr, amióta átvette a vezetést, rettenetesen egybe teszi az érdekes műsorokat.Úgy látszik, hogy csak a cigányok és a zsidók ellen megy ez a műsor, mert ha ez megy, akkor okvetlenül a másikon egy jó film megy.
- 8oo-6o3: Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy az adón, a Kabhegyi adón suszterek, műszerészek vagy esetleg mérnökök dolgoznak, mert most már két hete elviselhetetlen a tv-nek a nézése.
- Nagy Józsefné IV. ker. Attila út 4.: Szeretnék érdeklődni végre, hogy hogyan lehet a Bumm-ba bejutni. Leszázalékolt nyugdíjas vagyok, szilveszter óta keresem Önöket. Augusztus 19-ikén egyszer jelentkeztek és nem hívtak vissza. Hétfőn itthon vagyok, szeretnék végre a telefonos játékba bekerülni, ha lehetséges."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|