|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Ideiglenes Ügyvezető Testületének közleménye
"A józanul gondolkodó emberek értik és értékelik, hogy a
pártmunkások döntő többsége hasznos tevékenységet végzett,
együttéreznek velük nehéz helyzetükben, és támogatják azt a jogos
igényüket, hogy képzettségüknek megfelelő munkaterületen
helyezkedhessenek el."
Deutschlandfunk, Esti híradó:
Halottkultusz - kommunista vallásossággal
"Amikor
ez év nyarán Juríj Csarjakin történész Moszkvában azzal a
javaslattal állt elő, hogy Lenin bebalzsamozott tetemét távolítsák
el a mauzóleumból, és a szovjet állam alapítóját tisztes polgári
körülmények között temessék el, még a szabad-gondolkodók közül is
sokan felhördültek. Tették ezt annak ellenére, hogy bizonyított
tény: sem maga Lenin, sem pedig felesége Nagyesda Krupszkaja asszony
nem akarta, hogy ezen az óegyiptomi módon örökítsék meg a bolsevik
vezető emlékét."
|
|
|
|
|
|
|
Nyílt levél Németh Miklós miniszterelnöknek (OS)
|
1989. május 23., kedd - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör, az MDF Ifjúsági Bizottsága, az SZDSZ Szociáldemokrata Köre, a Rakpart Klub, a Bibó Szakkollégium, valamint az Országos Klubtanács nyílt levelet intézett a miniszterelnökhöz, amelyben kérik, hogy Knopp András művelődési államtitkárt távolítsa el a kulturális és művelődési tárca vezetéséből. A fenti szervezetek figyelemreméltó aktusnak tekintik Glatz Ferenc miniszteri kinevezését a művelődési tárca megújíítása vonatkozásában, de a köztudottan dogmatikus, konzervatív Knopp leváltása nélkül valódi kulturális reformpolitika nem képzelhető el. A levelet aláíró szervezetek szerint Knopp Andrást - az MSZMP KB egykori osztályvezető-helyettesét - súlyos felelősség terheli a nyolcvanas évek elnyomó jellegű, antidemokratikus kultúrpolitikai gyakorlatáért. A Knopp által fényjelzett művelődéspolitika esküdt ellensége volt az öntevékeny egyetemi politikai és kulturális klubok valóságfeltáró vitagyakorlatának, az egyetemi szakkollégiumok független törekvéseinek, a liberálisabb diáksajtó megteremtésének. A tapasztalatok szerint Knopp közvetlenöl tíltott be klubelőadásokat, vitákat. A Knopp által is irányítottt felsőoktatáspolitika akadályozta és gátolta a szakkollégiumok kritikus hangvételű társadalomtudományos munkáját, a szakkollégiumok együttműködését. Az 1985-ös szarvasi szakkolllégiumi találkozó után pedig adminisztrációs és pártbüntetésekkel fenyegetőzött, illetve megtorló büntető akciókat helyezett kilátásba. Számos reformklub betiltása, felfüggesztése és akadályoztatása Knoppp András számlájára írható. A fenti szervezetek nem hiszik el, hogy az a Knopp András, aki 1988-89-ig szembeszállt a radikális reformok követelőivel, a pluralizmusért küzdő autonóm közösségekkel, a kisebbségi magyarok ügyét felvállaló társaságokkal, most hirtelen az ellenkezőjét képviselheti. Az aláíró szervezetek szerint Knopp menesztése nélkül nincs hitele az új miniszter vezette minisztériumnak. Knopp András - eddigi tevékenysége alapján - alkalmatlan a magyar kultúra formálására és képviseletére. (OS)
1989. május 23., kedd 15:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 96-7o-o73 Pannonhalma: Egyedül élő 72 éves öregasszony, aki nagyon sérelmezi azt, hogy a cigányok és a zsidók ellen pimasz módon .... szégyellem magamat Önök helyett. A Baló úr, amióta átvette a vezetést, rettenetesen egybe teszi az érdekes műsorokat.Úgy látszik, hogy csak a cigányok és a zsidók ellen megy ez a műsor, mert ha ez megy, akkor okvetlenül a másikon egy jó film megy.
- 8oo-6o3: Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy az adón, a Kabhegyi adón suszterek, műszerészek vagy esetleg mérnökök dolgoznak, mert most már két hete elviselhetetlen a tv-nek a nézése.
- Nagy Józsefné IV. ker. Attila út 4.: Szeretnék érdeklődni végre, hogy hogyan lehet a Bumm-ba bejutni. Leszázalékolt nyugdíjas vagyok, szilveszter óta keresem Önöket. Augusztus 19-ikén egyszer jelentkeztek és nem hívtak vissza. Hétfőn itthon vagyok, szeretnék végre a telefonos játékba bekerülni, ha lehetséges."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|