|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Ideiglenes Ügyvezető Testületének közleménye
"A józanul gondolkodó emberek értik és értékelik, hogy a
pártmunkások döntő többsége hasznos tevékenységet végzett,
együttéreznek velük nehéz helyzetükben, és támogatják azt a jogos
igényüket, hogy képzettségüknek megfelelő munkaterületen
helyezkedhessenek el."
Deutschlandfunk, Esti híradó:
Halottkultusz - kommunista vallásossággal
"Amikor
ez év nyarán Juríj Csarjakin történész Moszkvában azzal a
javaslattal állt elő, hogy Lenin bebalzsamozott tetemét távolítsák
el a mauzóleumból, és a szovjet állam alapítóját tisztes polgári
körülmények között temessék el, még a szabad-gondolkodók közül is
sokan felhördültek. Tették ezt annak ellenére, hogy bizonyított
tény: sem maga Lenin, sem pedig felesége Nagyesda Krupszkaja asszony
nem akarta, hogy ezen az óegyiptomi módon örökítsék meg a bolsevik
vezető emlékét."
|
|
|
|
|
|
|
Befutó a Népstadionban
|
1989. április 7. péntek (MTI) - Idén április 23-án rendezik meg a hagyományossá vált IBUSZ Maraton nemzetközi futóversenyt, amely a klasszikus maraton mellett annál rövidebb távokon is alkalmat biztosít a bizonyításra. Az idén hatodszor meghirdetett nagy erőpróba szervezőbizottsága kényszerű okok miatt úgy döntött, hogy ezúttal a cél helyét nem a Budapest Sportcsarnok mellett, hanem a Népstadionban jelöli ki. A változás oka: a fedett létesítményben a verseny napján a KISZ kongresszus résztvevői tevékenykednek, foglalt a küzdőtér, ezért a versenyközpontot a Körcsarnokban, illetve egy hatalmas, 40 méteres átmérőjű sátorban alakítják ki. Jó hír az IBUSZ Maratonnal kapcsolatban, hogy idén is nagy számban jönnek külföldiek, így kubaiak, csehszlovákok, nyugatnémetek, olaszok, svájciak és osztrákok. Tavaly az IBUSZ Maraton történetében először kubai győzelem született, amiről Radames Tamayo gondoskodott, jónak mondható 2:15:28 órás idővel. Úgy hírlik, Tamayo 1989-ben visszatér győzelmének helyére, s ha ez igaz, a magyar hosszútávfutóknak ismét nehéz dolguk lesz. Az eddigi öt hasonló viadalon a nőknél mindig hazai futónő vitte el a pálmát, várhatóan idén is így lesz.+++
1989. április 7., péntek 13:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 96-7o-o73 Pannonhalma: Egyedül élő 72 éves öregasszony, aki nagyon sérelmezi azt, hogy a cigányok és a zsidók ellen pimasz módon .... szégyellem magamat Önök helyett. A Baló úr, amióta átvette a vezetést, rettenetesen egybe teszi az érdekes műsorokat.Úgy látszik, hogy csak a cigányok és a zsidók ellen megy ez a műsor, mert ha ez megy, akkor okvetlenül a másikon egy jó film megy.
- 8oo-6o3: Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy az adón, a Kabhegyi adón suszterek, műszerészek vagy esetleg mérnökök dolgoznak, mert most már két hete elviselhetetlen a tv-nek a nézése.
- Nagy Józsefné IV. ker. Attila út 4.: Szeretnék érdeklődni végre, hogy hogyan lehet a Bumm-ba bejutni. Leszázalékolt nyugdíjas vagyok, szilveszter óta keresem Önöket. Augusztus 19-ikén egyszer jelentkeztek és nem hívtak vissza. Hétfőn itthon vagyok, szeretnék végre a telefonos játékba bekerülni, ha lehetséges."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|