|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Ideiglenes Ügyvezető Testületének közleménye
"A józanul gondolkodó emberek értik és értékelik, hogy a
pártmunkások döntő többsége hasznos tevékenységet végzett,
együttéreznek velük nehéz helyzetükben, és támogatják azt a jogos
igényüket, hogy képzettségüknek megfelelő munkaterületen
helyezkedhessenek el."
Deutschlandfunk, Esti híradó:
Halottkultusz - kommunista vallásossággal
"Amikor
ez év nyarán Juríj Csarjakin történész Moszkvában azzal a
javaslattal állt elő, hogy Lenin bebalzsamozott tetemét távolítsák
el a mauzóleumból, és a szovjet állam alapítóját tisztes polgári
körülmények között temessék el, még a szabad-gondolkodók közül is
sokan felhördültek. Tették ezt annak ellenére, hogy bizonyított
tény: sem maga Lenin, sem pedig felesége Nagyesda Krupszkaja asszony
nem akarta, hogy ezen az óegyiptomi módon örökítsék meg a bolsevik
vezető emlékét."
|
|
|
|
|
|
|
Kié lesz a püspökszilágyi izotóptemető (1. rész)
|
1989. március 23., csütörtök - Levélben fordult a szociális és egészségügyi miniszterhez a Pest Megyei Tanács elnöke, kérve, hogy a püspökszilágyi izotóptemető kezelési jogát, amely ma a Fővárosi Köjált illeti meg, adják át a Pest Megyei Köjálnak.
Valkai György, a Pest Megyei Tanács elnökhelyettese a kérés hátteréről az MTI tudósítójának elmondta, a püspökszilágyi veszélyeshulladék-tárolót 1976-ban, a lakosság tudomásával azért hozták létre, hogy itt helyezzék el az egészségügyben keletkező és kísérleti céllal felhasznált izotópokat. A kezelői és tulajdonjogot akkor az Egészségügyi Minisztériumtól a Fővárosi Köjál kapta meg. Az 1500 köbméter befogadóképességű izotóptemető, amely még évtizedekig fogadni tudta volna az ide szánt hulladékokat, 1987-re már kezdett megtelni. A Fővárosi Köjál ugyanis az Egészségügyi Minisztériumtól, az Ipari Minisztériumtól, valamint az Országos Atomenergia Bizottságtól engedélyt kapott arra, hogy öt évig fogadhasson a Paksi Atomerőmű Vállalattól is kis és közepes aktivitású hulladékot: védőruhákat, eszközöket. Az engedélyt abban a tudatban adták ki, hogy ez idő alatt elkészült a PAV saját hulladéktárolója. A Fővárosi Köjál és a PAV által kötött szerződés szerint 1983-tól 1987-ig összesen 700 köbméter paksi hulladék kerülhetett volna az izotóptemetőbe. Ezzel szemben 1987. december 31-ig az 1500 köbméterből 1200-at köbméter tárolóteret foglalt el a paksi hulladék, sőt a szerződés lejárta után, 1988-ban még mindig 160 köbméter atomerőművi hulladékot szállítottak Püspökszilágyiba. Látva, hogy a tároló kezd megtelni, a Fővárosi Köjál 1987-ben az izotóptemető 1500 köbméteres bővitésére kért engedélyt a helyi tanácstól. Az izotóptemető vezetőjének szóbeli nyilatkozata alapján, miszerint megvan az engedélyük további paksi hulladék elhelyezésére, a helyi tanács kiadta az építési engedélyt. A botrány akkor tört ki, amikor a Pest megyei környezetvédelmi titkár kérésére nem tudtak ilyen dokumentumokat bemutatni, és kiderült, hogy az engedélyük csak 1987. december 31-ig szólt. Az építési engedélyt a Pest Megyei Tanács, majd az ÉVM is visszavonta. Ezt a Fővárosi Köjál megfellebbezte, ám a huzavona ideje alatt az építkezés tovább folyt, és a tároló ma 90 százalékban készen van. (folyt.köv.)
1989. március 22., szerda 22:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 96-7o-o73 Pannonhalma: Egyedül élő 72 éves öregasszony, aki nagyon sérelmezi azt, hogy a cigányok és a zsidók ellen pimasz módon .... szégyellem magamat Önök helyett. A Baló úr, amióta átvette a vezetést, rettenetesen egybe teszi az érdekes műsorokat.Úgy látszik, hogy csak a cigányok és a zsidók ellen megy ez a műsor, mert ha ez megy, akkor okvetlenül a másikon egy jó film megy.
- 8oo-6o3: Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy az adón, a Kabhegyi adón suszterek, műszerészek vagy esetleg mérnökök dolgoznak, mert most már két hete elviselhetetlen a tv-nek a nézése.
- Nagy Józsefné IV. ker. Attila út 4.: Szeretnék érdeklődni végre, hogy hogyan lehet a Bumm-ba bejutni. Leszázalékolt nyugdíjas vagyok, szilveszter óta keresem Önöket. Augusztus 19-ikén egyszer jelentkeztek és nem hívtak vissza. Hétfőn itthon vagyok, szeretnék végre a telefonos játékba bekerülni, ha lehetséges."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|