|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Ideiglenes Ügyvezető Testületének közleménye
"A józanul gondolkodó emberek értik és értékelik, hogy a
pártmunkások döntő többsége hasznos tevékenységet végzett,
együttéreznek velük nehéz helyzetükben, és támogatják azt a jogos
igényüket, hogy képzettségüknek megfelelő munkaterületen
helyezkedhessenek el."
Deutschlandfunk, Esti híradó:
Halottkultusz - kommunista vallásossággal
"Amikor
ez év nyarán Juríj Csarjakin történész Moszkvában azzal a
javaslattal állt elő, hogy Lenin bebalzsamozott tetemét távolítsák
el a mauzóleumból, és a szovjet állam alapítóját tisztes polgári
körülmények között temessék el, még a szabad-gondolkodók közül is
sokan felhördültek. Tették ezt annak ellenére, hogy bizonyított
tény: sem maga Lenin, sem pedig felesége Nagyesda Krupszkaja asszony
nem akarta, hogy ezen az óegyiptomi módon örökítsék meg a bolsevik
vezető emlékét."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának közleménye (1. rész)
|
1989. március 10., péntek -
A JÖVŐNKÉRT FELLENDÜLÉST - DEMOKRÁCIÁT - SZOCIALIZMUST Mire törekszik a Magyar Szocialista Munkáspárt? Hazánk történelmi jelentőségű fordulóhoz érkezett. A tét roppant nagy: a nemzet felemelkedése vagy elmaradása a világ fejlődésétől. A demokratikus megújulásra ma, az ellentmondásokkal terhelt helyzetben is késztetőek a hazai és kedvezőek a világpolitikai feltételek. Cselekvésre van szükség. Az MSZMP megkezdte erőinek újjászervezését. Közvetlen célja: leküzdeni a válságot. A mai magyar társadalomban meghatározóak a haladó, demokratikus erők. Örökösei és folytatói nemzeti történelmünk reformkorszakai, a polgári és népi progresszió, a munkásmozgalom hagyományainak. Az MSZMP ezek szellemében, a reformok jegyében munkálkodik. A gyökeres változtatás szükségességét felismerve, a társadalmi megegyezés szándékától is ösztönözve nyíltan, kritikusan szembenéz a múlttal. Szakít a torznak, hibásnak bizonyult politikai-gazdasági szerkezettel, elhatárolja magát a korábbi vezetés hibáitól, a szubjektivizmustól, a tagság részvételét kizáró politizálástól. A párt célja a társadalmi fejlődés előmozdítása, a nemzeti sajátosságoknak megfelelő demokratikus szocializmus építése. Az MSZMP támaszkodik politikai tapasztalataira, a társadalmi fejlődésben 1945 után elért maradandó értékekre, eredményekre. Mozgalmunk irányt mutató értékei: az alkotómunka, a szabadság, az igazságosság, a szolidaritás. Az alkotómunka az értelmes emberi élet alapja, a jólét és a fejlődés forrása. Szabadságeszményünk a személyiség önállósága, az emberi jogok érvényesülése. A nép szabadsága az egyén szabadságára és a közösség iránti felelősségre épül. Az igazságosságot a társadalmi, politikai, gazdasági, szociális, kulturális esélyek egyenlőségére való törekvés jelenti. (folyt. köv.)
1989. március 10., péntek 18:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 96-7o-o73 Pannonhalma: Egyedül élő 72 éves öregasszony, aki nagyon sérelmezi azt, hogy a cigányok és a zsidók ellen pimasz módon .... szégyellem magamat Önök helyett. A Baló úr, amióta átvette a vezetést, rettenetesen egybe teszi az érdekes műsorokat.Úgy látszik, hogy csak a cigányok és a zsidók ellen megy ez a műsor, mert ha ez megy, akkor okvetlenül a másikon egy jó film megy.
- 8oo-6o3: Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy az adón, a Kabhegyi adón suszterek, műszerészek vagy esetleg mérnökök dolgoznak, mert most már két hete elviselhetetlen a tv-nek a nézése.
- Nagy Józsefné IV. ker. Attila út 4.: Szeretnék érdeklődni végre, hogy hogyan lehet a Bumm-ba bejutni. Leszázalékolt nyugdíjas vagyok, szilveszter óta keresem Önöket. Augusztus 19-ikén egyszer jelentkeztek és nem hívtak vissza. Hétfőn itthon vagyok, szeretnék végre a telefonos játékba bekerülni, ha lehetséges."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|