|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Ideiglenes Ügyvezető Testületének közleménye
"A józanul gondolkodó emberek értik és értékelik, hogy a
pártmunkások döntő többsége hasznos tevékenységet végzett,
együttéreznek velük nehéz helyzetükben, és támogatják azt a jogos
igényüket, hogy képzettségüknek megfelelő munkaterületen
helyezkedhessenek el."
Deutschlandfunk, Esti híradó:
Halottkultusz - kommunista vallásossággal
"Amikor
ez év nyarán Juríj Csarjakin történész Moszkvában azzal a
javaslattal állt elő, hogy Lenin bebalzsamozott tetemét távolítsák
el a mauzóleumból, és a szovjet állam alapítóját tisztes polgári
körülmények között temessék el, még a szabad-gondolkodók közül is
sokan felhördültek. Tették ezt annak ellenére, hogy bizonyított
tény: sem maga Lenin, sem pedig felesége Nagyesda Krupszkaja asszony
nem akarta, hogy ezen az óegyiptomi módon örökítsék meg a bolsevik
vezető emlékét."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP Központi Bizottságának ülése - második nap (15. rész) - Sajtókonferencia
|
Fejti György egy másik kérdésre válaszolva elmondotta: a párt a Hazafias Népfronttal és a benne képviselt társadalmi szervezetekkel, nemzetiségi szövetségekkel, egyházakkal közösen kezdeményezte, hogy március 15-ét a lehető legszélesebb nemzeti alapon ünnepeljük meg. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy egyes alternatív szervezetek ezt elutasították. ,,Bízom abban - folytatta -, hogy ebben az ügyben nem ez a végső szó. Mi továbbra is kezdeményezünk, de semmilyen nyomást nem fogunk gyakorolni; a gyülekezési jog törvényes keretei között bármely szervezet szuverén joga lesz, hogy megemlékezését megtartsa.,, A KB titkára személyes véleményét kifejtve hozzáfűzte: éveken át - nem is alaptalanul - a hatalom arroganciáját emlegették március 15-e megünneplésével kapcsolatban. Erről ma már nem lehet beszélni, s annál inkább kár volna, ha egy másik arrogancia lépne a helyébe. Különösen nem lelkesedik a tévé úgymond jelképes elfoglalásának ötletéért. ,,Szerzői a tűzzel játszanak. Az illetékes szervek mérlegelik majd az erre adandó választ, én mindenesetre bízom valamennyi érdekelt józan mértéktartásában,, - hangoztatta. Beszámolt a pártnak arról a kezdeményezéséről is, hogy az illetékes kormányzati, igazságügyi szervek történészekből, jogászokból álló bizottságot hozzanak létre, amely az 1945 decemberétől 1962-ig terjedő időszak - feltételezhetően koncepciós elemeket tartalmazó - pereit tekintené át, és kialakítaná elképzelését arról, mi legyen a további eljárási rend ezekben az ügyekben. Ezzel igen nehéz munka kezdődik el, amelynek során prekoncepció nélkül kívánják áttekinteni a tisztázandó kérdések teljes körét - mutatott rá Fejti György, hangsúlyozva e szándék politikai jelentőségét. A központi bizottság titkára - az alkotmányozást a politikai reformfolyamat egészébe illesztve - szólt a következő időszak soron lévő, fontos lépéseiről. Eszerint a közeljövőben indokolt létrehozni az alkotmánybíróság intézményét, hogy az még megelőzze a párttörvény ez évre tervezett megalkotását. Ugyancsak még az idén célszerűnek látszik az Országgyűlés elé terjeszteni a tanácsi és képviselőválasztások szabályozásának koncepcióját. A továbbiakban - ha a törvényhozó testület ezzel egyetért - az új alkotmány elfogadása előtt a jelenleg hatályban lévő módosításával létre lehetne hozni a köztársasági elnöki intézményt, s ezután kerülhet sor a helyhatósági, az elnök-, illetve a képviselőválasztásokra. (folyt. köv.)
1989. február 21., kedd 19:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 96-7o-o73 Pannonhalma: Egyedül élő 72 éves öregasszony, aki nagyon sérelmezi azt, hogy a cigányok és a zsidók ellen pimasz módon .... szégyellem magamat Önök helyett. A Baló úr, amióta átvette a vezetést, rettenetesen egybe teszi az érdekes műsorokat.Úgy látszik, hogy csak a cigányok és a zsidók ellen megy ez a műsor, mert ha ez megy, akkor okvetlenül a másikon egy jó film megy.
- 8oo-6o3: Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy az adón, a Kabhegyi adón suszterek, műszerészek vagy esetleg mérnökök dolgoznak, mert most már két hete elviselhetetlen a tv-nek a nézése.
- Nagy Józsefné IV. ker. Attila út 4.: Szeretnék érdeklődni végre, hogy hogyan lehet a Bumm-ba bejutni. Leszázalékolt nyugdíjas vagyok, szilveszter óta keresem Önöket. Augusztus 19-ikén egyszer jelentkeztek és nem hívtak vissza. Hétfőn itthon vagyok, szeretnék végre a telefonos játékba bekerülni, ha lehetséges."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|