|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Ideiglenes Ügyvezető Testületének közleménye
"A józanul gondolkodó emberek értik és értékelik, hogy a
pártmunkások döntő többsége hasznos tevékenységet végzett,
együttéreznek velük nehéz helyzetükben, és támogatják azt a jogos
igényüket, hogy képzettségüknek megfelelő munkaterületen
helyezkedhessenek el."
Deutschlandfunk, Esti híradó:
Halottkultusz - kommunista vallásossággal
"Amikor
ez év nyarán Juríj Csarjakin történész Moszkvában azzal a
javaslattal állt elő, hogy Lenin bebalzsamozott tetemét távolítsák
el a mauzóleumból, és a szovjet állam alapítóját tisztes polgári
körülmények között temessék el, még a szabad-gondolkodók közül is
sokan felhördültek. Tették ezt annak ellenére, hogy bizonyított
tény: sem maga Lenin, sem pedig felesége Nagyesda Krupszkaja asszony
nem akarta, hogy ezen az óegyiptomi módon örökítsék meg a bolsevik
vezető emlékét."
|
|
|
|
|
|
|
A SZOT és az MDF vezetőinek találkozója (1. rész)
|
1989. február 14. kedd - Képes-e a szakszervezeti mozgalom a múltjával szembenézni, a függetlenedés útját végigjárni - erről és más politikai, társadalmi, gazdasági kérdésekről volt szó a Szakszervezetek Országos Tanácsa és a Magyar Demokrata Fórum vezetőinek kedden, a SZOT székházában megtartott megbeszélésén. Az MDF képviselői szerint a szakszervezetek sem kerülhetik el, hogy határozottan leszámoljanak a múltukkal, ha demokratizálódó politikai viszonyaink között be akarják tölteni feladatukat. Csoóri Sándor, az MDF elnökségének tagja azt vetette fel - utalva a szervezett dolgozók múltheti tömegdemonstrációjára -, miként egyeztethető össze a SZOT megújulási törekvéseivel, hogy új dolgokat régi formák között igyekszik megvalósítani. Bíró Zoltán, az MDF másik vezetője megértéssel szólt annak a folyamatnak a nehézségeiről, amelyet a szakszervezetek függetlenedése jelent a párttól, de mint mondta, a köldökzsinór még létezik a két szervezet között. Ha a többpártrendszer realitássá válik, akkor már nem az lesz a kérdés, hogy milyen a szakszervezetek viszonya az MSZMP-hez, hanem az, hogy hogyan viszonyul a különféle pártokhoz - mondta. Ezzel kapcsolatban az MDF több vezetője is kifejtette azt a véleményét, hogy a több pártrendszerben a szakszervezetek kulcsszerepet tölthetnek be, mások ennél is tovább mentek, s azt mondták, hogy esetenként akár a mérleg nyelve is lehet a mozgalom. Für Lajos szerint, ha sikerülne megvalósítania a szakszervezeteknek, hogy ismét alulról építkező mozgalommá váljanak, akkor ezzel azt a közönyt is oldani tudnák az emberekben, amit ma fontos politikai kérdések iránt viszonylag széles körben tapasztal. A közöny mellett egyfajta félelem is jelen van a társadalomban, - mutattak rá az MDF vezetői.
A szakszervezeti mozgalom már többször tanubizonyságát adta, hogy képes és akar is szembe nézni múltjával - mondták a SZOT vezetői. Ennek egyik jele az volt, amikor szakítottak azzal a 40 éven keresztül vallott és gyakorolt felfogással, hogy a szakszervezeteknek ugyanolyan feladatuk a gazdálkodás, a termelés segítése, mint a munkavállalók érdekeinek képviselete. Ha Magyarországon valóságos pártok működnek majd, akkor a szakszervezeti mozgalom válaszút elé kerül, hogy hagyja-e magát szétforgácsolni a különféle politikai erőktől, vagypedig koalíciós alapon működik tovább - mondta Nagy Sándor, a SZOT főtitkára. (folyt.köv.)
1989. február 14., kedd 20:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 96-7o-o73 Pannonhalma: Egyedül élő 72 éves öregasszony, aki nagyon sérelmezi azt, hogy a cigányok és a zsidók ellen pimasz módon .... szégyellem magamat Önök helyett. A Baló úr, amióta átvette a vezetést, rettenetesen egybe teszi az érdekes műsorokat.Úgy látszik, hogy csak a cigányok és a zsidók ellen megy ez a műsor, mert ha ez megy, akkor okvetlenül a másikon egy jó film megy.
- 8oo-6o3: Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy az adón, a Kabhegyi adón suszterek, műszerészek vagy esetleg mérnökök dolgoznak, mert most már két hete elviselhetetlen a tv-nek a nézése.
- Nagy Józsefné IV. ker. Attila út 4.: Szeretnék érdeklődni végre, hogy hogyan lehet a Bumm-ba bejutni. Leszázalékolt nyugdíjas vagyok, szilveszter óta keresem Önöket. Augusztus 19-ikén egyszer jelentkeztek és nem hívtak vissza. Hétfőn itthon vagyok, szeretnék végre a telefonos játékba bekerülni, ha lehetséges."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|