|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Ideiglenes Ügyvezető Testületének közleménye
"A józanul gondolkodó emberek értik és értékelik, hogy a
pártmunkások döntő többsége hasznos tevékenységet végzett,
együttéreznek velük nehéz helyzetükben, és támogatják azt a jogos
igényüket, hogy képzettségüknek megfelelő munkaterületen
helyezkedhessenek el."
Deutschlandfunk, Esti híradó:
Halottkultusz - kommunista vallásossággal
"Amikor
ez év nyarán Juríj Csarjakin történész Moszkvában azzal a
javaslattal állt elő, hogy Lenin bebalzsamozott tetemét távolítsák
el a mauzóleumból, és a szovjet állam alapítóját tisztes polgári
körülmények között temessék el, még a szabad-gondolkodók közül is
sokan felhördültek. Tették ezt annak ellenére, hogy bizonyított
tény: sem maga Lenin, sem pedig felesége Nagyesda Krupszkaja asszony
nem akarta, hogy ezen az óegyiptomi módon örökítsék meg a bolsevik
vezető emlékét."
|
|
|
|
|
|
|
Pártszakadás az MSZDP-ben - az MSZDP-n kívül Független Szociáldemokrata Párt alakul
|
1989. november 4., szombat - Az MSZDP 36. kongresszusának szombati munkanapjának délelőttjén, Ruttner György felszólalalását követően bekövetkezett az, ami az MSZDP újraszerveződése óta vésztjósló felhőként tornyosult a különböző frakciók és platformok vitájától megosztott Magyarországi Szociáldemokrata Párt fölé: a pártszakadás. Ruttner György szenvedélytől fűtött kongresszusi beszédében utalt az MSZDP-t továbbra is megosztó személyi torzsalkodásokra, továbbá arra, hogy miközben a különböző programok demokráciát hangoztatnak, a pártból hiányzik a tolerancia. Az úton-útfélen emlegetett egység megteremtésének igényével egyidejűleg jelen van az MSZDP-ben az a törekvés, hogy a szociáldemokratákból első és másodrangú párttagokat csináljanak - mutatott rá Ruttner György. Ezután kifejtette: úgy érzi, hogy ilyen körülmények közepette nem maradhat az MSZDP-ben. Egyúttal rámutatott: csupán az MSZDP szervezeti kereteitől kíván megválni, de a szociáldemokrata eszméktől nem, s felszólította az általa kifejtett elképzelésekkel rokonszenvező küldötteket, hogy amennyiben részt kívánnak vállalni egy másik szociáldemokrata párt megteremtésében, kövessék őt. Az MSZDP kongresszusáról távozó szociáldemokrata ügyvédet a küldöttek mintegy 40 fős csoportja, valamint az érdeklődő újságírók és fotósok serege kísérte a Benczur utcába. A Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének épületében pedig rövidesen megkezdődött a Független Szociáldemokrata Párt alakuló ülése. A Ruttner Györgyöt követő szociáldemokrata küldöttek előljáróban leszögezték: az új szociáldemokrata mozgalom vállalja a szociáldemokrata értékeket, ám nem kíván utódpárt lenni. A szervezeti szabályzat, amelynek megvitatása az alakuló ülés egyik fő feladata lesz, hangsúlyozza: a Független Szociáldemokrata Párt küldetése a nemzeti célok és a modern szociáldemokrácia értékeinek történelmi egyesítése. Közben az MSZDP kongresszusa is folytatta munkáját, s néhány felszólalást követően az egyik küldött annak a véleményének adott hangot, hogy Ruttner György kivonulása azt bizonyította: nem a pártba való. Egyébiránt az MSZDP-nek nem szabad hagynia, hogy zsarolják ilyesfajta fellépésekkel. A soros elnök kijelentette: ez a kérdés a párt belső életét érinti, ezért zárt ülés elrendelését indítványozta, amelyet a küldöttek többsége megszavazott. (MTI)
1989. november 4., szombat 12:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 96-7o-o73 Pannonhalma: Egyedül élő 72 éves öregasszony, aki nagyon sérelmezi azt, hogy a cigányok és a zsidók ellen pimasz módon .... szégyellem magamat Önök helyett. A Baló úr, amióta átvette a vezetést, rettenetesen egybe teszi az érdekes műsorokat.Úgy látszik, hogy csak a cigányok és a zsidók ellen megy ez a műsor, mert ha ez megy, akkor okvetlenül a másikon egy jó film megy.
- 8oo-6o3: Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy az adón, a Kabhegyi adón suszterek, műszerészek vagy esetleg mérnökök dolgoznak, mert most már két hete elviselhetetlen a tv-nek a nézése.
- Nagy Józsefné IV. ker. Attila út 4.: Szeretnék érdeklődni végre, hogy hogyan lehet a Bumm-ba bejutni. Leszázalékolt nyugdíjas vagyok, szilveszter óta keresem Önöket. Augusztus 19-ikén egyszer jelentkeztek és nem hívtak vissza. Hétfőn itthon vagyok, szeretnék végre a telefonos játékba bekerülni, ha lehetséges."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|