|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Független Szociáldemokrata Párt felhívása
"Baloldali pártot akarunk. Sorainkba várjuk a munkásokat,
értelmiségieket, dolgozókat nyugdíjasokat, az elesetteket és
gondoskodásra szorulókat, a kisvállalkozókat és parasztokat, azaz a
társadalmunk többségét."
SZER, Világhíradó:
Az Ellenzéki Kerekasztal ülése
"Az elmúlt hét egyik fontos eseménye, hogy csütörtökön újra
összeült az Ellenzéki Kerekasztal. Októberben sokan temették el az
EKA-t, sokan diagnosztizálták felrobbanását vagy felbomlását, sokan
jelentették ki, hogy nincs is rá szükség. Jónéhányan azonban az
egész hónap során hangoztatták, hogy a békés átmenethez
nélkülözhetetlen az Ellenzéki Kerekasztal - egészen a választásokig.
Szükség van arra, hogy az ellenzéki pártok alapvető
játékszabályokban állapodjanak meg és ezeket be is tartsák. Ma még
világosabb ez."
|
|
|
|
|
|
|
- A népszavazásról - 5. folyt.
|
Akik még visszaemlékeznek, nagyon jól tudják, hogy az Országgyűlés ülésszaka előtt másfél héttel, az MSZMP kongresszusán dörgő taps fogadta Nyers Rezső bejelentését, hogy az MSZMP-nek igenis ott kell maradnia a munkahelyeken, hiszen ez az emberi jogoknak az elemi feltétele, hogy a pártok a munkahelyeken ott legyenek, beleszólhassanak a munkahelyi fizetésekbe, és az előremenetelbe. Ehhez képest egyértelműen a népszavazási kezdeményezésnek tulajdoníthatóan az Országgyyűlés ezzel szöges ellentétben döntött. Különösen megdöbbentő volt, hogy az MSZMP - MSZP - kongresszusának határozatát senki sem képviselte az Országgyűlés ülésén. Az MSZP vezető politikusai hallgattak. Pedig ezt a határozatot nem évekkel ezelőtt hozták, hanem másfél héttel a kongresszus előtt. Tehát úgy hiszem, hogy egy ilyen kérdésben, amely előre vitatott, hogy ne legyen továbbra is vitatható, népszavazási legitimációra van szükség. Arra, hogy a nép fellebbezhetetlenül úgy döntsön, hogy a munkahelyeken nem működhetnek pártszervezetek. Ha ez megtörténik, akkor senkinek az eszébe nem fog jutni, hogy esetleg mégiscsak maradjanak ott a még effektíve a a munkahelyeken lévő MSZP-szervezetek. - Ugyanez áll a munkásőrségre - hogy én vegyem át a szót - , tulajdonképpen ugyanezt lehet mondani. A munkásőrség az utolsó pillanatig más megoldás tárgya lett volna, hogy ilyen bonyolultan fejezzem ki magam. Tényleg ezt a sajtóban is lehetett követni, hogy az utolsó hétfőn, az Országgyűlés döntése előtti hétfőn döntötték el azt, hogy jogutód nélkül számolják fel a munkásőrséget. Ez is a népszavazási követelés közvetlen következménye volt, hiszen eredetileg decemberben akartak dönteni egy minisztertanácsi határozattal, ami sokkal alacsonyabb szintű jogszabály lenne. Tehát ugyanez áll a munkásőrségre, amit Péter az imént elmondott, a pártvagyonról pedig esett már szó. (folyt.)
1989. november 11., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"November 5-én zászlódíszben várta Tarpa a Kisgazdapárt vezető politikusait. Tizenkét óra negyvenöt perckor a Tarpa gulácsi faluvégnél díszmagyarba öltözött lovasok fogadták Vörös Vincét, Torgyán Józsefet és engem, akik az utat a művelődési házig tarpai parasztszekereken tették meg. Személyesen engem hívtak meg előadónak, ám én kötelességemnek éreztem, hogy meghívjam a párt elnökét is, Vörös Vincét. Határozottan örült a meghívásnak, de volt egy javaslata. - Ne menjünk azzal a lehasznált Skodával Imre, itt van a Torgyán, akinek van Opelja, szívesen visz le bennünket Tarpára. - mondotta Miért ellenkeztem volna? Elvégre úgy hírlett, hogy Torgyán József jól vezeti a gépkocsiját."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|