 |
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Független Szociáldemokrata Párt felhívása
"Baloldali pártot akarunk. Sorainkba várjuk a munkásokat,
értelmiségieket, dolgozókat nyugdíjasokat, az elesetteket és
gondoskodásra szorulókat, a kisvállalkozókat és parasztokat, azaz a
társadalmunk többségét."
SZER, Világhíradó:
Az Ellenzéki Kerekasztal ülése
"Az elmúlt hét egyik fontos eseménye, hogy csütörtökön újra
összeült az Ellenzéki Kerekasztal. Októberben sokan temették el az
EKA-t, sokan diagnosztizálták felrobbanását vagy felbomlását, sokan
jelentették ki, hogy nincs is rá szükség. Jónéhányan azonban az
egész hónap során hangoztatták, hogy a békés átmenethez
nélkülözhetetlen az Ellenzéki Kerekasztal - egészen a választásokig.
Szükség van arra, hogy az ellenzéki pártok alapvető
játékszabályokban állapodjanak meg és ezeket be is tartsák. Ma még
világosabb ez."
|
|
|
|
|
|
 |
Kényes kérdés című rovat
|
London, 1989. november 5. (BBC, Panoráma Maczkó László) -
Magyaroszágon megint elhangzott, hogy ez, vagy az zsidó, vagy zsidó
volt. Az 1950-es évek rendszerében szerepet vállaltak irányában
történt ilyen utalás. Gyorsan elhangzik az antiszemitizmus vádja is.
Egyszer valaki haragjában odadobta nekem, hogy: te zsidó.
Megdöbbentem. Pár évvel később megint más valaki fasisztának
minősített. Megint megdöbbentem, és ezúttal fel is háborodtam,
hiszen egyik sem vagyok.
Mindkét alkalommal először azon tűnődtem, hogy milyen barom az
illető. Ahogy mondják, "csiszta magyar vagyok", és ezek a dolgok
engem már csak annyiban érintettek, amennyit történelem órán
hallottam. Amit viszont hallottam, számomra rosszul volt
megmagyarázva. Éreztem azt is, hogy ez olyan tabu téma, amelyet jobb
elkerülni. Mindig voltak úgynevezett szakértők, akiknek privilégiuma
e kérdés nyílt megvitatása.
Bibó István Harmadik út című könyvéből idézek: úgy látszik
minden és mindenki összeesküdött, hogy ebben az ügyben ne engedjen
mást, mint semmitmondó dolgokat mondani. E sebek felszaggatása
magában valóban nem használ sokat. De a kérdések elkenése és a
valóságos helyzettel való szembe nem nézés a sebek minden
felszaggatásánál károsabb.
Egy másik helyen Bibó István ugyanakkor rámutat, hogy nem lehet
szó egyenragú érvekről és ellenérvekről zsidók és antiszemiták
között. A zsidók oldalán olyan tapasztalatok állnak, melyeknek
valóságához semmiféle kétség nem fér. Ezzel szemben az antiszemiták
úgynevezett tapasztalatai előítélet által mesterségesen létrehozott,
vagy legalábbis előítélet által egyoldalúan kiválasztott állítólagos
tapasztalatok. (folyt.)
1989. november 5., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- Kényes kérdés című rovat - 1. folyt.
|
E kétféle tapasztalat párhuzamos tárgyalása félrevezető és
veszedelmes is, mert arra alkalmas, hogy a két tapasztalatból
származó álláspontok és világnézetek erkölcsi egyanragúságát hozza
ki belőle az, aki akarja. Ezt a véleményt szokták úgy is kifejezni,
mondja Bibó, hogy nincs zsidókérdés, csak antiszemitizmus. Aki
zsidókérdésről beszél, az már ezzel is tudva vagy tudatlanul az
antiszemitizmus malmára hajtja a vizet.
De azért mégis borzalmasan nehéz tisztázásra váró rendkívül
fájdalmas kérdés rejtőzik nem is olyan mélyen a felszín alatt, mely
az utóbbi idők magyar sajtómegnyilatkozásaiból és egyes személyes
nyilatkozatokból is kiderült. Talán egy éve olvastam egy Budapesten
zsidóaktivisták által kiadott szamizdat lapban, hogy míg felüti a
fejét az antiszemitizmus, addig a magyarok büszkén, magyar
tudósként, magyar művészként kisajátítják Magyarország zsidó
származású kiváló embereit.
Mindez rendkívül heves érzelmeket kavaró kérdés, melyet hűvös
logikájú, társadalomtudományi zsargont dobáló szakértők aligha
tudnak megnyugtatóan tisztázni az érintettek előtt. Az újonnan
kibontakozó, demokratikus Magyarországon vajon kell-e és különösen
időszerű-e józan, demokratikus beszéddel tisztázni zsidó és nem
zsidó magyar viszonyát.
Érdemes-e világosan beszélni arról, hogy Magyarország politikai,
kulturális és gazdasági fejlődésében milyen szerepe volt a magyar
zsidóságnak mind a mai napig és érdemes-e tisztázni a tömegek
számára is felfogható nyilvános formában, hogy zsidó és nem zsidó
viszonya miként és miért alakult úgy, ahogy alakult megint csak
napjainkig. Vagy jobb hagyni, hogy a hallgatás felszíne alatt
fekélyesedjenek az előítéletek, melyeknek ellentmondásos módon a
demokratikus viszonyok is további lendületet adhatnak. Szerintem.
(folyt.)
1989. november 5., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- Kényes kérdés című rovat - 2. folyt.
|
- Feltétlenül érzelmileg is érint a kérdés és kezdjük úgy, hogy
zsidó vagyok. Ki
zsidó? Azt hiszem a legjobban úgy közelíthetném meg
a problémát, ha a Fidesz kogresszuson a nemzetiségi kérdésben
elfogadott döntésre hivatkoznék, és ez nagyon helyesen leszögezte,
hogy magyar az, aki magyarnak vallja magát. Zsidókkal nem ilyen
egyszerű ott, ahol kisebbségben vannak. Mert ahol kisebbségben
vannak, zsidó az, akit lezsidóznak, vagy finomabban fogalmazva, akit
mások zsidónak tartanak. Ez alól nincs kibúvó.
Tehát vannak zsidók, akik el akarják felejteni a zsidóságukat,
be akarnak olvadni. Talán félnek. És nem vetem meg őket, mert nem
történelmi tapasztalat nélkül félnek. Én mindig megvallottam, hogy
mi vagyok, de nem várom el mástól, hogy ugyanezt tegye.
Egy kiigazítást szeretnék eszközölni. Az imént azt mondtam, hogy
emberek félelemből szeretnének beolvadni. A magyarországi zsidóság,
sőt hozátenném: bármilyen kisebbség esetében bórmelyik országban ez
nem feltétlenül igaz. Sőt talán többségben vannak az olyan zsidók
Magyarországon, akik egyszerűen teljesen magukba szívták a magyar
kultúrát, a magyar hagyományokat és azonosulni óhajtanak ezzel
minden félelem nélkül. Természetesen, hogy ezt is tiszteletben
tartom, és ezt is respektálom, csak azt akartam az előbb
hangsúlyozni, hogy a félelmet sem tartom megvetendő ösztönző erőnek
a történelmi tapasztalatokra való tekintettel.
Tehát azok, akik be akarnak olvadni, és ha valaki rájön, hogy
zsidó származású szüleik vannak, akkor zsidónak fogják őket tartani,
és rájuk nem vonatkozik sajnos a Fidesznek ez a megállapítása zsidó
viszonylatban, hogy zsidó az, aki zsidónak vallja magát, mert vannak
olyan zsidó származású emberek, akik nem vallják magukat zsidóknak,
de zsidóknak tartják őket, zsidókként tartják számon őket. (folyt.)
1989. november 5., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- ényes kérdés című rovat - 3. folyt.
|
- Magyarországon nagyon sokat hangsúlyozzák, hogy az ország
Európa része és az európaisághoz szerintem az is hozzátartozik
manapság, hogy elismerik és tiszteletben tartják mindenki minden
egyén emberi méltóságát, emberi jogait, egyenlőségét.
Az a kérdésem, hogy több mint 40 év után most folytatódik a
magyar társadalom lényegében, eddig el volt fojtva egy kommunista
rendszer által. És 1945 előtt a magyar társadalom igazolta, hogy
ilyen értelemben az európaiságra nem érett meg. Most az a kérdés,
hogy ez alatt a 4 évtized alatt történhetett egy olyan fejlődés,
hogy a most felszabaduló társadalom a demokratikus viszonyokba való
átmenetkor képes-e egy ilyen európai szintre emelkedni, vagy pedig,
ahhoz hogy odáig elfejlődjön, kell-e egy harmadik magyar út?
- Ez egy nagyon nehéz kérdés. De hadd hozzak fel valamit, hogy
én inkább történelmi tapasztalatra hivatkoznék. Beszéljünk a háború
utáni Magyarországról. Ugye a sztálini időszakban valóban szőnyeg
alá került az egész zsidó téma, és mivel szőnyeg alá került, a
zsidóság nem élhette ki nyilvánosan a traumáját, és a nem zsidó
lakossága Magyarországnak szintén nem birkózhatott meg azzal, hogy
itt voltaképp mi is történt, mert az egész történelem egy egyoldalú
beállításban lett feltálalva utána, és hallgatni kellett.
Tehát a kérdés nem lett nyíltan megvitatva. Volt megtorlás 1945
után, nyilván ártatlanok is szenvedtek, mint minden megtorlás
esetén, és a bűnösök is elnyerték a büntetésüket. De a kérdés ezzel
soha nem lett lezárva, és megvitatása nem lett a kérdésnek. Hogy
Magyarország érett-e, vagy méltó-e arra, hogy demokratikus
társadalomnak tekintsék valamikor is, vagy emberi társadalomnak,
ezzel kapcsolatban nekem jobb véleményem van talán mint neked. Abból
indulok ki, hogy Nyugaton, Franciaországban véresszájú antiszemiták
működtek együtt a németekkel, és irtották és deportálták a
zsidóságot. (folyt.)
1989. november 5., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- Kényes kérdés című rovat - 4. folyt.
|
Ugyanakkor, ha abból indulunk ki, hogy 1945 után, ha összeadjuk
minden olyan embernek az állítását, aki azt mondja, hogy én vagy az
édesapám zsidókat mentett és lám-lám milyen hálátlanok valtak vele.
Ha ezeket mind összeadnánk, akkor kürölbelül kétmillió zsidónak
kellene élnie Magyarországon.
De nézzük meg az érem másik oldalát. Ha abból indulunk ki, hogy
hány zsidót rejtettek és hány zsidót mentettek meg, nem zsidó
szomszédaik vagy barátaik vagy távoli házastársi ágon való
hozzátartozóik, a szám meglehetősen nagy. Nem számszerűen nagy,
hanem arra kell gondolni, hogy aki zsidót rejtett azokban az
időkben, az az életét kockáztatta, semmi kevesebbet. És hogyha lenne
ma Izraelben arabüldözés, vagy keresztényüldözés olyan mértékben,
mint ahogyan zsidóüldözés volt Magyarországon 1944-ben, akkor fel
kell tennem a kérdést, hogy hány izraeli kockáztatná az életét
azért, hogy megmentse a keresztény vagy az arab embertársát.
Szerintem nem több és nem kevesebb, mint Magyarországon. A zsidók is
emberek, a magyarok is emberek, az emberek nagy része nem lőtte a
zsidókat a Dunába. Magyarországon egy részük - jórészük talán -
antiszemita volt, de nem gyilkos és mint minden normális ember, az
emberek nagy része félt. Mert Magyarországon általában olyan
rendszerek voltak, ahol félni kellett. Még a legemberibb
megnyilvánulást is félve kellett csak és suttyomban kellett
megtenni.
Ilyen körülmények között nagyon nehezen mérhető le, hogy a
magyar nép mire érdemes.
- Tulajdonképpen egy ilyen kérdést nem lehet néhány percben
megbeszélni, ez hónapokat venne igénybe, heteket őszinte beszédből.
Egyáltalán van-e értelme ilyesmiről beszélni, érdemes-e tisztázni az
eszázadi kapcsolatot zsidó és nem zsidó között Magyarországon, ahhoz
hogy egy új Magyarországon egészséges kapcsolat alakuljon ki?
(folyt.)
1989. november 5., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- Kényes kérdés című rovat - 5. folyt.
|
- A legnagyobb mértékben érdemes erről beszélni, és a legnagyobb
mértékben érdemes tisztázni. Az ideális tényleg az lenne, hogyha
Magyarországon ráhagynák az emberekre önmagukra és nem
ujjmutogatással rájuk sütve, hogy ki vallja zsidónak magát és ki nem
és elfogadni azt is, hogy az ember lehet egyszerre zsidó és magyar.
Abból indulok ki, hogy sokan vagyunk itt - még a BBC-ben
dolgozók közül is - akik magyarok, akik Magyarországon születtünk,
akik itt házasodtunk, angol vagy magyar nőt vettünk el feleségül,
gyerekeink itt születtek, és ha jól tudom, neked magyar a feleséged,
tehát a gyerekeid ha akarod, fajta szerint színmagyarok. Az ő
hovatartozásuk, ugyanolyan - ha akarod = kérdéses lesz, mint a
diaszpórában élő zsidóké. Gyerekeid, unokáid, hogyha a gyerekeid is
magyar származású illetővel házasodnak, akkor ugyanolyan
problémákkal néznek szemben, hogy lesz egy olyan haza vagy őshaza,
ahova talán fajilag, kulturálisan nem tudom hogy tartoznak, amihez
vannak szálaik, de úgyanakkor itt születtek, angol állampolgárok, és
ameddig ezt vállalják, hogy angol állampolgárok, addig derék
britteknek kell lenniük és lojálisaknak. És a kettő együtt megfér
egymással. De főleg akkor fér meg egymással, hogyha a befogadó
közösség hagyja, hogy megférjen egymással.
- Lehet-e tiszta lappal indulni annak ellenére, hogy az érvek
nagyon nem egyenlőek erkölcsileg, lévén a zsidóság borzasztó
történelmi tapasztalata, míg az antiszemitáknak inkább szubjektív
úgymond tapasztalatai vannak. Hogy ezen belül lehet-e világosan
tisztázni dolgokat és tiszta lappal indulni, hogy a zsidóság ne
érezze, hogy a magyarok antiszemiták és csak az alkalomra várnak
majdan egyszer a jövőben, míg az antiszemitáknak minősülők ne
érezzék azt, hogy az 1950-es években alaptalanul kaptak megtorlást.
(folyt.)
1989. november 5., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- Kényes kérdés című rovat - 6. folyt.
|
- Elsősorban nemcsak hogy érdemes róla beszélni, hanem kell is.
Mert hogyha szőnyeg alá akarjuk söpörni ezt a témát, az egy tudatos
döntés kell hogy legyen, az vagy államilag megparancsolt tudatos
döntés, vagy egy szellemi elit által terjesztett magatartásféle kell
hogy legyen, tehát egy kisebbségtől származik. És az emberek a
szívük mélyén az ilyesmit úgysem fogják betartani. Tehát ha már van
probléma, mint ahogy van probléma, akkor arról beszélni kell.
Azt feltételezni, hogy a magyarok mint olyanok egészükben véve
antiszemiták, körülbelül ugyanolyan sérő és ugyanolyan igazságtalan,
mint azt feltételezni, hogy a zsidók egészükben véve élősdi,
seftelő, uzsorás fajta.
Tehát nem lehet általánosításokból kiindulni. Ha színvallásra
kerül a sor, akkor ne úgy beszéljünk, hogy zsidók és nem zsidók,
hanem tegyünk megkülönböztetést. Mindenki, aki felszólal ebben a
témában, valljon színt. Ha az illető antiszemita és a faji
megkülönböztetést helyénvalónak tartja, ismerje be. Ne takaródzon
más jelszavakkal. Szerintem nem kell letartóztatni. Szerintem vitába
kell szállni vele. De ehhez a vitához az a fontos, hogy mindenki
valljon színt, s mindenki mondja meg pontosan hányadán áll.
A zsidóság részéről én itt tiszteletben tartok egy csomó
magatartásfélét. Nem akarok most abba belebocsátkozni, hogy a nem
zsidóknak hogyan kellene viselkedni, vagy mit tartok tiszteletben,
ezt a nem zsidók döntsék el. De mondjuk azt, hogy én tiszteletben
tartom azt aki ortodox, aki vallásos, tiszteletben tartom még a
cionistákat is azzal a megjegyzéssel, hogy aki erősen cionista, az
előbb-utóbb logikusan Izraelbe kell hogy menjen. Tudom, hogy ez egy
majdnem antiszemita vádnak hangzik, de azt hiszem, hogy a cionisták
nagy része előbb-utóbb Izraelbe megy. (folyt.)
1989. november 5., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- Kényes kérdés című rovat - 7. folyt.
|
Tiszteletben tartom azt is, aki se nem vallásos, se nem
cionista, de van zsidó identitása és hovatartozása, és a zsidók nem
is annyira a vallás, mint a zsidó kultúra, vagy a zsidó
hagyományokat akarják ápolni. Tiszteletben kell hogy tartsam azokat
- ide tartozom én most - akik zsidónak vallják magukat mindössze
azért, mert üldözésnek voltak kitéve és mint üldözöttek gyávaságnak
tartanák letagadni a zsidóságukat.
Ha nem lenne zsidókérdés, tehát ha nem kezelnének minket egyesek
úgy, hogy ti, akkor én nagyon szívesen elfeledkeznék a
zsidóságomról, mert sokkal több magyar kultúrát szívtam már magamba.
Én nem tudok héberül, én nem vagyok vallásos, én nem tartozom zsidó
egyesületekbe, és a zsidó hagyományból a szívemhez a legközelebb a
zsidó humor áll, de sajnos a zsidó humor is egy bizonyos fokig a
számkivetettségnek az eredménye az élességével és az
önmarcangolásával. Tehát én ide tartozom.
És végül tiszteletben tartom azt is, aki egyszerűen fél, le
akarja tagadni a zsidóságát, el akar vegyülni a tömegben, mert attól
tart, hogy a gyerekével ugyanaz megtörténhet, mint a szüleivel vagy
a nagyapjával történt 1944-ben, és ezt nem akarja.
Ha hagyják az emberek, hogy ezek mind színt valljanak, ha
hagyják az emberek, hogy egy zsidó azt mondhassa, hogy nem akarok
zsidó lenni többet és akkor elfogadják, hogy ő nem az. Annak a fia
és az unokája nem is lehet zsidó, ha már nem úgy kezelik. Aki pedig
meg akar maradni és elfogadják, az jó magyar is lesz egyben. Hogy a
nem zsidóknak ebben a kérdésben mit kell tenniök, természetesen
színt kell vallaniok, de az sokkal okosabb, hogyha egy nyílt
goldolkodású nem zsidó mondja meg nekik.
- Pallai Péter kollégámmal beszélgettem egy olyan kényes
kérdésről, melynek hallatán is volt aki összerezzent. +++
1989. november 5., vasárnap
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"November 5-én zászlódíszben várta Tarpa a Kisgazdapárt vezető politikusait. Tizenkét óra negyvenöt perckor a Tarpa gulácsi faluvégnél díszmagyarba öltözött lovasok fogadták Vörös Vincét, Torgyán Józsefet és engem, akik az utat a művelődési házig tarpai parasztszekereken tették meg. Személyesen engem hívtak meg előadónak, ám én kötelességemnek éreztem, hogy meghívjam a párt elnökét is, Vörös Vincét. Határozottan örült a meghívásnak, de volt egy javaslata. - Ne menjünk azzal a lehasznált Skodával Imre, itt van a Torgyán, akinek van Opelja, szívesen visz le bennünket Tarpára. - mondotta Miért ellenkeztem volna? Elvégre úgy hírlett, hogy Torgyán József jól vezeti a gépkocsiját."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|