|
|
|
|
Az Országgyűlés szombati munkanapja (2. rész)
|
Békesi László (MSZP) is reagált a személyével, pontosabban korábbi pénzügyminiszteri ténykedésével összefüggő megjegyzésekre. A kormánypártok figyelmébe ajánlotta, hogy a Németh-kormány költségvetését és döntéseit vessék össze a jelenlegi javaslatokkal. Példaként említette, hogy a Németh-kormány két éven keresztül befagyasztotta és csökkentette az igazgatási kiadásokat, csökkentette a honvédelmi kiadásokat, hozzáfogott az adóterhek csökkentéséhez is. ,,Ha 11 hónapos kormányzás után ezt végre fogják hajtani, én leszek az első, aki fejet hajtok Önök előtt,, - jelentette ki.
Békesi László hozzászólását Rajkai Zsolt (FKgP) boncolgatta, mondván: a Németh-kormánynak olcsó népszerűségre törekvő intézkedései voltak. Az intézkedéseket sorra véve elmondta, hogy valóban csökkentek az adóterhek, de éppen Békesi volt az, aki megpróbálta bevezetni a kamatadót, csökkentette a honvédelmi költségvetést, de olyan ,,rossz passzban,,, hogy a honvédség azóta is szenvedi ennek következményeit. Bevezették a világútlevelet, s ezzel együtt olyan vám- és devizaliberót, amelyen a nyugati világ is csodálkozott. Mindezek az adósságállomány újabb egy milliárdos növekedéséhez vezettek.
A Békesi kontra kormánypártok szócsatájára Gál Zoltán (MSZP) tett pontot, amikor kijelentette: a szocialisták ma is vállalják a Németh-kormány reformintézkedéseit és -törekvéseit. Hozzátette: emberi gyarlóság, hogy a rendszerváltás kavalkádjában összemosódnak a hónapok, évek.
A politikai vita másik pontja Tölgyessy Péter (SZDSZ) csütörtöki felszólalásából fakadt. Botos Katalin tárca nélküli miniszter hatásvadászó, szenvedélyes hozzászólásában úgy ítélte meg, hogy az ellenzéki politikus csúsztatott, amikor az általa felsorolt, a lakosságot érő hét csapást a jelenlegi kormány tevékenységének eredményeként mutatta be. Tölgyessy Péter nem kívánt vitába szállni a miniszterasszonnyal, csupán felidézte két nappal ezelőtti állításait, amelyek cáfolták Botos Katalin mondandóját.
Ungár Klára (Fidesz) a kormánypártok és ellenzéki pártok közötti pengeváltás eredményeként bejelentette: ha úgy tetszik, a kormánypártok a vasárnapi költségvetési szavazást tekintsék bizalmi szavazásnak. A költségvetés ugyanis a kormány hét hónapi gazdaságpolitikájának bizonyítványa. (folyt. köv.)
1990. december 29., szombat 14:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 12-8o-ol6: egy iskolai gondnok vagyok. Abban szeretném a segitségüket kérni, hogy a XIX. kerületben az utcán egyáltalán nem égnek a villanyok. A betörések sorozatosak, nem is tudunk védekezni. A villamosszolgálathoz már beszóltunk, de azt felelték, hogy nem tudják megcsinálni, mert a lámpák szét vannak verve. Ki lehetne jönni és megnézni, hogy tényleg igy van-e?- 853-942: nem sokkal ezelőtt a TV2 műsorvezető nevében valaki felhivott, és különböző játékokhoz kérdéseket tett fel nekem. Az az érzésem, hogy ez nem a TV2-től jött, szeretném ha felhivnának és tisztáznánk ezt. - 12-8o-ol6: nem panaszom van, szeretném ha Antal Imre visszahivna.
- 138o-197: már másodszor van műsorismertetés és a Napzárta cimét megint nem közölték, illetve a témáját. Miután ilyen későn van, szeretnénk eldönteni, hogy érdemes-e fentmaradni vagy sem. Kérem közöljék a témáját. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|