|
|
|
|
Az MDF sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1990. december 20., csütörtök - A Magyar Demokrata Fórum
újonnan választott elnöksége saját soraiból héttagú ügyvezető
elnökséget alakított a napi teendők intézésére. A testület élén
Horváth Balázs áll ügyvezető alelnökként. Az általános alelnök
Furmann Imre lett. A három alelnök: Farkas Gabriella, Csengey Dénes
és Szabó Tamás. A vezető tisztségviselők két évre kapták a
megbízatást. Az ügyvezető elnökség további két tagja félévente
változik. Most Csurka István és Szabó Iván kapott helyet a
grémiumban, feladatuk azonban még nem tisztázott.
Az ügyvezető elnökség létrehozását bejelentő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón Horváth Balázs első helyen említette a Bem téri MDF-központ munkájának megújítását. A szűkös anyagi lehetőségek ellenére több főállású munkatársat kívánnak alkalmazni. Az MDF elnöksége a szervezet belső élete, külső kapcsolatai irányítására szakreferenseket jelöl ki, olyan személyeket, akiknek politikai filozófiája azonos azzal, amelyet az MDF a legutóbbi országos gyűlésen megfogalmazott. Horváth Balázs elmondta, hogy a központ szervezeti és működési szabályzata január első hetében készül el. Alapvető szempont, hogy az immár ,,legendás hírű,, centrum folyamatosan működjék, aktív kapcsolatot tartson az ,,MDF-be lelket lehelő,, helyi szervezetekkel.
Furmann Imre a sajtótájékoztatón kijelentette: az MDF-ben továbbra is a szervezkedés szabadsága érvényesül. Véleménye szerint, ahhoz, hogy az MDF megmutathassa, miben más, mint a többi párt, elengedhetetlen a mozgalmi élet fellendítése. Csengey Dénes az MDF országos gyűlésén elfogadott politikai programnyilatkozatra utalva hangoztatta: nincs szükség az MDF politikai irányvonalának, stratégiájának megváltoztatására. Elismerte ugyanakkor, hogy válaszolni kell a politikai filozófiáját érintő kérdésekre. Tisztázni szükséges a népi-nemzeti gondolat, a kereszténydemokrata politikai filozófia mai szellemi és politikai tartalmát, s meg kell mondani, mit ért nemzeti liberalizmus alatt. Amíg ezt nem teszi, ellentmondásos marad a magyar értelmiség viszonya az MDF-hez, pedig ennek alakulása alapvetően fontos.
Csengey Dénes ugyanakkor figyelmeztetett: a milliós tömegeket nem ezek a kérdések foglalkoztatják. Az MDF-nek arra is tudnia kell a választ, hogyan tud talpon maradni az ország a szociális válságokkal terhes jövő esztendőben. (folyt. köv.)
1990. december 20., csütörtök 15:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 12-8o-ol6: egy iskolai gondnok vagyok. Abban szeretném a segitségüket kérni, hogy a XIX. kerületben az utcán egyáltalán nem égnek a villanyok. A betörések sorozatosak, nem is tudunk védekezni. A villamosszolgálathoz már beszóltunk, de azt felelték, hogy nem tudják megcsinálni, mert a lámpák szét vannak verve. Ki lehetne jönni és megnézni, hogy tényleg igy van-e?- 853-942: nem sokkal ezelőtt a TV2 műsorvezető nevében valaki felhivott, és különböző játékokhoz kérdéseket tett fel nekem. Az az érzésem, hogy ez nem a TV2-től jött, szeretném ha felhivnának és tisztáznánk ezt. - 12-8o-ol6: nem panaszom van, szeretném ha Antal Imre visszahivna.
- 138o-197: már másodszor van műsorismertetés és a Napzárta cimét megint nem közölték, illetve a témáját. Miután ilyen későn van, szeretnénk eldönteni, hogy érdemes-e fentmaradni vagy sem. Kérem közöljék a témáját. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|