|
|
|
|
MDF önkormányzati fóruma Lakiteleken
|
1990. szeptember 12., szerda - A párt ,,szülőföldjén,, -
Lakiteleken - rendezett önkormányzati fórumot szerdán a Magyar
Demokrata Fórum. Elsőként Olajos Csaba, az MDF vállalkozói
csoportjának országos vezetője kisvállalkozókkal folytatott
eszmecserét. Ennek során élesen bírálta a korábbi kormány örökségét,
főként az államadósság és az adórendszer miatt. Az utóbbi - mint
mondotta - szinte rákényszeríti a vállalkozókat az adócsalásra.
Enélkül ugyanis képtelenek felszínen maradni. Kifogásolta az eddigi
vállalkozásfejlesztési hitelek elosztását és működésképtelenségét.
Bírálta a Vállalkozásfejlesztési Alapítványt, annak kezelőit,
közöttük is különös élességgel ifj. Marosán Györgyöt. Elégtelennek
nevezte a hazai bankok tevékenységét, kerékkötőnek a
vállalkozásokkal kapcsolatos korábbi rendeleteket. Megerősítette: az
MDF a lehetőségekhez képest minden eszközt felhasznál a
vállalkozások serkentésére. Nem titkolta azonban, hogy erre egyelőre
pénz nincs, illetve kevés van. Tulajdonképpen az e célt szolgáló
német kölcsön az egyedüli alap. Ezt azonban csak akkor lehet igénybe
venni, ha valaki állami tulajdont vagy tulajdoni részt vásárol. A
kormány ugyanis kifejezetten arra a célra kapta, hogy
megszabadulhasson a veszteséges állami vállalatok egy részétől.
A kisvállalkozók, mint ezt nagyon határozottan meg is fogalmazták, ezt a segítséget kevésnek találják, és kifogásolják, hogy ők nem juthatnak hozzá az eredetileg nagyon ígéretesnek látszó német segítséghez. Véleményüket Olajos Csaba újabb és újabb magyarázatai sem tudták megváltoztatni.
Bemutatkozott a fórumon Árva László, az Országos Vállalkozásfejlesztési Iroda vezetői tisztének várományosa. Az MTI munkatársának kérdésére elmondta: heteken belül kiépítik a vállalkozóházak országos hálózatát. Ezeknek az lesz a feladata, hogy a vállalkozási lehetőségekről, a kölcsönökről, az érvényes jogszabályokról adjanak díjmentes információkat az érdeklődőknek.
Az önkormányzati fórum ezt követő második részében bemutatták az MDF helyi polgármester-jelöltjét: Anka Balázst, a takarékszövetkezet vezetőjét. Több francia vendégen kívül jelen volt a fórumon Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter, Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum ügyvezető alelnöke, Rozsnyói Zoltán, az MDF országos választmányának tagja. (MTI)
1990. szeptember 12., szerda 20:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 12-8o-ol6: egy iskolai gondnok vagyok. Abban szeretném a segitségüket kérni, hogy a XIX. kerületben az utcán egyáltalán nem égnek a villanyok. A betörések sorozatosak, nem is tudunk védekezni. A villamosszolgálathoz már beszóltunk, de azt felelték, hogy nem tudják megcsinálni, mert a lámpák szét vannak verve. Ki lehetne jönni és megnézni, hogy tényleg igy van-e?- 853-942: nem sokkal ezelőtt a TV2 műsorvezető nevében valaki felhivott, és különböző játékokhoz kérdéseket tett fel nekem. Az az érzésem, hogy ez nem a TV2-től jött, szeretném ha felhivnának és tisztáznánk ezt. - 12-8o-ol6: nem panaszom van, szeretném ha Antal Imre visszahivna.
- 138o-197: már másodszor van műsorismertetés és a Napzárta cimét megint nem közölték, illetve a témáját. Miután ilyen későn van, szeretnénk eldönteni, hogy érdemes-e fentmaradni vagy sem. Kérem közöljék a témáját. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|