|
|
|
|
Országgyűlés - Csütörtöki ülésnap (3. rész)
|
Ekkor kért szót Kövér László (Fidesz), kijelentve: sem Torgyán Józsefnek, sem másnak nem fog sikerülni az, hogy a Fideszre rákényszerítse a parasztság-, a vallás- és az egyházellenesség szerepét. Ugyan utalt arra, hogy a beterjesztett törvényjavaslat elfogadását éppen a kormánypártoktól érkező módosító javaslatok sokasága hátráltatja, mégis módosító javaslatot tett, amelyet a módosítások módosításának nevezett. Dornbach Alajos (SZDSZ) később ezt úgy értékelte, mint a ,,benyújtott módosítások paródiáját,,; más képviselők viszont obstrukciónak minősítették az általános vitában jogszerűen beterjesztett javaslatot.
Szabad György megfontolásra ajánlotta Kövér Lászlónak indítványa fenntartását vagy visszavonását, felhíva a figyelmét: ha fenntartja, akkor az a jelenlegi törvényjavaslat elnapolásának veszélyével jár. Kövér László úgy válaszolt erre: nem szerencsés indítványát zsarolásnak vagy obstrukciónak nevezni azzal a kitétellel, hogy ez akadályozza a törvényhozás menetét. Bejelentette: mégis visszavonja javaslatát, ha ugyanezt megteszi a KDNP - pontosabban az Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság - is.
A törvényjavaslat részletes vitája és az ebédszünet végül is oda vezetett, hogy a benyújtott öt módosító javaslatból hármat visszavontak, egyet a plénum utasított el, egyet pedig elfogadtak a képviselők. Így végül is csaknem eredeti formájában született meg a törvény. Ennek lényege, hogy az állam tulajdonában lévő ingatlan tulajdonjogát, kezelői jogát átruházni vagy megterhelni, illetve használati vagy bérleti jogát gazdasági társaságba bevinni csak a megyékben és a fővárosban létrehozandó vagyonellenőrző bizottságok engedélyével lehet. A törvény kivételt tesz a lakóház építését szolgáló telkek magánszemélyek részére történő eladásakor, vagy ha a lakóházakat a bérlők kívánják megvásárolni, illetve a rendelkezés nem terjed ki az Állami Vagyonügynökség, továbbá a PM zárolt állami vagyonkezelő és hasznosító intézményének hatáskörébe tartozó ügyletekre. Hatálya kiterjed viszont a folyamatban lévő ügyekre is. (folyt. köv.)
1990. május 31., csütörtök 17:06
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 12-8o-ol6: egy iskolai gondnok vagyok. Abban szeretném a segitségüket kérni, hogy a XIX. kerületben az utcán egyáltalán nem égnek a villanyok. A betörések sorozatosak, nem is tudunk védekezni. A villamosszolgálathoz már beszóltunk, de azt felelték, hogy nem tudják megcsinálni, mert a lámpák szét vannak verve. Ki lehetne jönni és megnézni, hogy tényleg igy van-e?- 853-942: nem sokkal ezelőtt a TV2 műsorvezető nevében valaki felhivott, és különböző játékokhoz kérdéseket tett fel nekem. Az az érzésem, hogy ez nem a TV2-től jött, szeretném ha felhivnának és tisztáznánk ezt. - 12-8o-ol6: nem panaszom van, szeretném ha Antal Imre visszahivna.
- 138o-197: már másodszor van műsorismertetés és a Napzárta cimét megint nem közölték, illetve a témáját. Miután ilyen későn van, szeretnénk eldönteni, hogy érdemes-e fentmaradni vagy sem. Kérem közöljék a témáját. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|