|
|
|
|
Választás ,90 - Orbán Viktor nyilatkozata
|
1990. április 8., vasárnap - Orbán Viktor, a Fidesz
listavezetője vasárnap a késő esti órákban már a nem hivatalos
végeredmények ismeretében nyilatkozott az MTI munkatársának.
- A Fidesz szereplése a papírforma szerint alakult. Mi többször kinyilvánítottuk, hogy számunkra minden egyes újabb hely az Isten ajándéka. Úgy gondoltuk, hogy a tíz esélyes jelöltünkből kettőt mindenképpen be fogunk hozni. A két esélyes vidéki jelöltet, Kövér Lászlót és Szájer Józsefet be is hoztuk. Véleményem szerint tehát úgy futottunk, ahogyan az előzetesen várható volt.
- A kormányzati felállást latolgatva egyértelműen úgy néz ki, hogy nem politikai szükségszerűség többé a nagykoalíció. Korábban azt gondoltuk, hogy csak nagyon kis többséggel tud majd az MDF kormányozni, nem tud olyan kormányt alakítani, amely kellő arányú képviseletet biztosít számára a Parlamentben. Ez most már nincs így, tehát várhatóan az MDF-nek nem kell bevennie az SZDSZ-t a kormányba. Ezzel a nagykoalíció esélye elúszott, ennek politikai realitása nincs többé. Ennek ellenére továbbra is azt vallom: szerencsés lett volna, ha a két legnagyobb párt együ tt kormányoz.
- A magunk részéről - amennyiben a Fideszt mégis felkérnék koalíciós partnerként - mi nyitottak vagyunk mindenki felé. Természetesen megvannak a magunk szempontjai, amelyek alapján hajlandók lennénk kormányzati felelősséget vállalni. (MTI)
1990. április 8., vasárnap 23:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 12-8o-ol6: egy iskolai gondnok vagyok. Abban szeretném a segitségüket kérni, hogy a XIX. kerületben az utcán egyáltalán nem égnek a villanyok. A betörések sorozatosak, nem is tudunk védekezni. A villamosszolgálathoz már beszóltunk, de azt felelték, hogy nem tudják megcsinálni, mert a lámpák szét vannak verve. Ki lehetne jönni és megnézni, hogy tényleg igy van-e?- 853-942: nem sokkal ezelőtt a TV2 műsorvezető nevében valaki felhivott, és különböző játékokhoz kérdéseket tett fel nekem. Az az érzésem, hogy ez nem a TV2-től jött, szeretném ha felhivnának és tisztáznánk ezt. - 12-8o-ol6: nem panaszom van, szeretném ha Antal Imre visszahivna.
- 138o-197: már másodszor van műsorismertetés és a Napzárta cimét megint nem közölték, illetve a témáját. Miután ilyen későn van, szeretnénk eldönteni, hogy érdemes-e fentmaradni vagy sem. Kérem közöljék a témáját. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|